A díva fiatal barátja egyszerűen nem telefonálhat!
Durva! Madonna megtiltotta jelenlétében pasijának a telefonálást!
Madonna megtiltotta a telefonálgatást a fiújának, mikor vele van, ugyanis mint kiderült, az énekesnő hatalmas patáliát rendezett, mikor ifjú szeretője, Jesus Luz felvette a telefont a jelenlétében.
Madonna és Jesus intim pillanatai! 
A balhé akkor tört ki, mikor Madonna szerint udvariatlan módon telefonon kezdett el csevegni fiatal bikája.
- „Rátámadt, mondván, udvariatlanság volt a részéről, hogy az orra előtt telefonált. Jesus azonban nem hagyta magát, és irtózatos veszekedés robbant ki köztük.” – számolt be egy bennfentes a történtekről.
Végül Madonna nyert, annyi engedményt adva a modellnek, hogy a sürgős hívásokat azért fogadhatja. Persze visszafele nem működik az egyezség.
- „Ha Madonna telója csörög, és ő fel akarja venni, akkor fel is veszi. Ez a kapcsolat nem az egyenlőségről szól.”
Lehet, hogy joga van ehhez az énekesnőnek, hisz Madonna a világ egyik legnagyobb szupersztárja, Jesus meg csak egy nála 28 évvel fiatalabb fiú, akivel jól érzi magát.
Mint arról korábban írtunk, legutóbb olyan hírek kerültek napvilágra, melyek szerint a brazil modell több napot töltött Madonna társaságában New York-ban, s még a gyermekeit is megismerte.
Egy leleményes paparazzo akkor fotókat készített Jesus-ról és a sztárról, amint egy romantikus ebédről távoznak, majd a díva felpakolta gyermekeit és vásárolni indult velük.
Madonna tehát szemlátomást nem takargatja már a fiatal férfival alakuló románcát, ám az egyenjogúság nem megengedett a kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
- Madonna és Tina Turner is bevadul a bőr illatától!
- Madonna már a gyerekeinek is bemutatta az új pótapukát!
- Fotók - Madonna exe meleggé teszi Sherlock-ot!
- Képek- Madonna ex-férje újra randizgat!
- Videó: Madonna pornóba illő módon ki-be húzogatja!
- Képek - Rekord! Közel 9 millióért kelt el Madonna szőrös fotója!
- Képek! Őrületes Madonna koncert várható augusztus 22-én!
- Pikáns képek - Így fetrengett Madonna a brazil csődörrel
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


