Kirúgta táncosait, de visszarúgnak!
Képek - Britney sehogyan sem szabadul a drogtól!
Megkezdte fergeteges Circus-turnéját Britney Spears - Úgy tűnik azonban, nem sok időbe telt, hogy a visszatért pophercegnő újabb botrányba keveredjen...
Látványos show, vadító Britney New Orleans-ban! 
Fantasztikus koncert-sorozattal bűvöli el hallgatóságát Britney Spears, amióta ismét színpadra állt.
Először New Orleans-ban örvendeztette meg a rajongóit, ez volt ugyanis Circus nevű turnéjának első állomása.

A fellépés remekül sikerült, Britney legalább hatféle szerelésben kápráztatta el éneklés közben a közönséget, a show pedig nagyon látványosra sikeredett.
Erről persze a táncosok is gondoskodtak - sajnos, velük adódott a gond!
Mialatt Britney igyekszik elkerülni, hogy mostanában bármi rosszízű pletyka lásson vele kapcsolatban napvilágot, alkalmazottai tesznek róla, hogy Spears neve ismét a címlapokra kerüljön.
Három táncosa ugyanis megbukott a drogteszten közvetlenül a New Orleans-i koncert előtt!
Britney azonnal útilaput kötött a talpukra - ám úgy tűnik, a táncosok nem nyugodnak bele a döntésbe. Munkaügyi perrel fenyegetik az énekesnőt.
Kapcsolódó írások:
- Videóval! Britney Spears szado-mazo cuccait nem láthatják gyerekei!
- Betiltott zsidó szerzők és Britney Spears egy koncerten Budapesten!
- Vadító képek - Britney őrülten szexi show-val indított New Orleans-ban!
- Hoppá! Britney Spearst félbe vágják!
- Megrázó titok - Britney megölte az első babáját?
- Leáldozott a kéjesen vonagló Britneynek és lecserélték!
- Fotók - "Évek óta hangokat hallok a fejemben" - derül ki Britney naplójából!
- Britney megfenyegette menedzsmentjét!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


