Hová vezet ez a luxus-mánia?
Elment az esze? Paris gyémántokkal díszítteti a kocsiját!
A Bentleynél igencsak meglepődtek, mikor Paris Hilton előállt újabb ötletével és közölte velük kívánságát, miszerint gyémántokkal szeretné kirakatni rózsaszín Continental GT-je műszerfalát- mindezt 200 ezer font, azaz 70 millió forint értékben!
Paris-t állandó luxus és csillogás veszi körül! 
A 140 ezer fontot (49 millió forint) érő csodajárgányt Paris tavaly decemberben vásárolta – karácsonyi ajándékként saját magának. Rögtön át is alakíttatta a méregdrága járművet: rózsaszínre festtette, és a Bentley márkajelet a saját monogramjára cseréltette.
Most pedig a műszerfalat akarja gyémántokkal ékesíteni – 200 ezer font, azaz 70 millió forint értékben.
- „Szerintem nem rázta meg a recesszió.” – nyilatkozta a gyár egyik munkatársa a Sun Online-nak.
A magát megnevezni nem kívánó bennfentes elmondta, hogy hozzá vannak szokva a hírességek bogaraihoz, de ez a kívánság még őket is meglepte.
Fotó: Sun Online
Habár szívesen teljesítik kérését, Parisnak mégis hónapokat várnia kell, mire vezetés közben is ragyogó gyémántokban gyönyörködhet, mivel vele ellentétben a Bentleynél érzik a gazdasági válságot, és májusig leállították a termelést.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Nahát! Van, amit Paris is meg tud számolni egy kezén!
- Paris Hilton aratott az Arany Málna-gálán
- Katy Perry és Paris volt pasija egy pár?
- Merész fotók! Paris Hilton vad ajánlatot tett Paul McCartneynak!
- Paris Hilton: Rengeteget fogok vásárolni, bárhova is megyek!
- Képek: Paris kipakolta fagyos mellbimbóit!
- Nagy égés! Paris Hilton ismét bebizonyította, hogy tökhülye!
- Melltartó nélkül! Paris Hilton nem rejti el melleit, inkább mutogatja!
- Nézze meg! Megvan Paris Hilton utódja!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


