Oltár elé áll kisbabával a pocakjában!
Meglepő! Geri Halliwell terhesen megy férjhez!
Alig ocsúdtunk fel a meglepetésből, hogy Geri Halliwellt két hónap után eljegyezték, most máris itt az újabb örömhír. Az énekesnő nyáron férjhez is megy, és remélhetőleg már egy kisbabával a pocakjában.
Képekben a szexis Geri tökéletes alakja! 
Az egykori Spice Girls tag és milliomos kedvese, Fabrizio Politi január végén jelentették be, hogy eljegyezték egymást. A szóvivő azt is hozzátette, hogy Geriék egyelőre nem sietnek az esküvővel, mert papír nélkül is boldogok.
A fűszeres lány azonban világéletében gyönyörű, nyári esküvőről álmodott, rádásul azt sem bánná, ha már Bluebell kistetsvére is útban lenne addigra.
Boldog család!
- " Geri nyári lakodalmat akar, és már most mindent megtesznek azért, hogy teherbe essen. Amióta beleszeretett Fabrizióba, minden vágya egy újabb baba. Bluebell pedig már régóta követeli a kistesót." – kotyogta ki a sztár egyik barátja.
A jóbarát azt is elárulta, hogy a szerelmesek egyszer már majdnem összeházasodtak Las Vegasban. Most is ott tervezik az esküvőt, de mindenképp megvárják a nyarat, hiszen ez Geri egyetlen kívánsága.
Az előkészületekbe még Victoria Beckhamet is bevonták: az ő Los Angeles-i házában tartják majd a ceremóniát.
Kapcsolódó írások:
- Villámgyorsan meggyűrűzték Geri Halliwellt!
- Képek - Ajjaj: Geri Halliwell az éhezésre készül!
- Ciki fotók: Geri Halliwell popóját mutogatta a gyerekek díjátadóján!
- Képek - Geri Halliwell dobta fiatal pasiját!
- Bikinis képek! Nem semmi! Geri Halliwell brutálisan szexi és lenyűgöző!
- Képek - Kit tesz apává Geri Halliwell?
- Geri Halliwell ünnepel!
- Geri Halliwell gondjai: lányom vagy a pasim?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


