Britney apja behúzott a lánynak egyet?
Beperelte Britney Spearst és szüleit a sztár önjelölt menedzsere!
Többek között testi sértés, rágalmazás és szerződésszegés miatt indított pert Britney Spears egykori önjelölt menedzsere, Sam Lufti a sztár és szülei ellen egy Los Angeles-i bíróságon.
2009.02.04 11:55MTIA kedden benyújtott keresetben Lufti azt állítja, hogy Jamie Spears, Britney apja behúzott neki egyet 2008 januárjában, Lynne Spears pedig hitelrontóan írt róla Through The Storm című tavaly megjelent visszaemlékezésében, amelyben azzal vádolta, hogy túlgyógyszerezte a lányát.
Lufti ismeretlen összegű kártérítésre tart igényt az elszenvedett sérelmekért. A keresetet pár nappal az után nyújtotta be, hogy a Britney fölött gyámságot gyakorló Jamie Spears kérésére a bíróság távoltartási végzést adott ki Lufti és Spears korábbi barátja, Adnan Ghalib fotós ellen, amelynek értelmében sem az énekes, sem a családja közelébe nem mehetnek.
Britney Spears 2007-ben súlyos magánéleti válságba jutott válása miatt, amit csak betetőzött, hogy gyermekeit volt férje felügyeletére bízta a bíróság. Ekkor tett szert fölötte nagy befolyásra a magát a menedzserének kikiáltó Lufti.
Idegösszeomlását kórházban kezelték, szülei segítségével azonban kilábalt a bajból, és tavaly sikeresen tért vissza a könnyűzenei élet színpadára is.
Kapcsolódó írások:
- Fotók - Britney Spears megőrült? - Turnéra cipelné kisfiait!
- Megjött Britney Spears munkakedve- 14 millió dollárért meséli el életét!
- A jó, a rossz és Britney Spears!
- Dögös képek- Britney Spears újra a Rolling Stone magazin címlapján!
- Madonna házassági tanácsai Britney Spearsnek!
- A Tokio Hotel, Pink és Britney Spears a díjazottak között
- Képek: Britney Spears tarolt, McCartney halhatatlan lett
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


