Hány pasit fogyaszt még el?
Szexi fotók - Sienna Miller nem nyugszik: John Hartnettet is magába bolondította
Úgy tűnik, valóban falja a férfiakat Sienna Miller - A szőke színésznő legutóbb egy négy gyermekes, nős milliomost "fogyasztott el", most pedig állítólag a Pearl Harbor sztárja a soros.
Veszedelmes csábító - A szexi szőke Sienna Miller 
Vagy tényleg nem rendítette meg igazán a házasember Balthazar Getty-vel való szakítása, vagy a kutyaharapást szőrével-elv híve Sienna Miller: úgy hírlik ugyanis, hogy a színésznőnek pár héttel a szakítása után új lovagja akadt. Ráadásul nem is akárki: a Pearl Harbor sármos sztárja, Josh Hartnett.
A színész jelenleg Londonban forgat, s állítólag többször is összefutott Siennával, aki ott lakik.
Egy szemtanú a The London Papernek elmondta, sokat sétáltak együtt, egymás kezét fogták, és még az étteremben sem engedték el. Az asztalnál érezhető volt a köztük levő szerelem...
Sienna nős barátjával: belőle is elege lett?
Az igéző szemű barna legényt is hírbe hozták már jó néhány ismert hölggyel, nem is olyan rég az énekesnő Rihannával járt.
A dögös feketéről most úgy tűnik szende (?) szőkére vált. Kérdés, ő meddig húzza majd Sienna Miller mellett.
A csinos színésznő az elmúlt időszakban úgy váltogatta a párját, mint más az alsóneműjét. Jude Law gyűrűs menyasszonya volt még tavaly, majd a szakítás után Matthew Rhys filmszínésszel vígasztalódott.
Őt azonban dobta, mégpedig éppen a férfin keresztül megismert Rhys Ifans kedvéért. A szőke sztár ugyancsak eljegyezte Siennát. Éppen ezért óriási pofon volt számára, hogy pár hónap után a fülébe jutott: Miller megcsalja.
Sienna akkor már a milliomos, négy gyermekes Balthazar Getty-vel randizgatott, s egy titkos vakációjuk - meglehetősen pikáns - fotói le is buktatták őket...
A milliomos elhagyta a feleségét is a színésznő miatt - Ám úgy tűnik, néhány hónap kihagyás után ismét kopogtathatott a családi otthon ajtaján. Sienna ugyanis megint továbbállt...
Kapcsolódó írások:
- Keira Knightley és Sienna Miller édes hármasban egy pasival!
- Képek - Nocsak! Véget ért Sienna Miller házasságtörő románca
- Különös képek! Sienna Milleren van melltartó!
- Durva képek - Sienna Miller házfalára felírták: ribanc!
- Képek: Sienna Miller nyilvános helyen sírt és ordítozott!
- Képek: Sienna Miller megtartja nős pasiját?
- Pikáns fotók! - A pucér Sienna Miller szőrzetét feljavították!
- Képek - Hoppá! Sienna Miller nős pasija elhagyta a nejét!
- Képek! Sienna nős pasija micsodáját fogdosta!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


