Elismerés
Már várják a nevezéseket az Aranyanyu díjra
Mostantól lehet nevezni a legjobb orvosnőket, pedagógusokat, egészségügyi szakdolgozókat és szociális területen dolgozó nőket a Richter Aranyanyu Díjra.
2016.04.19 05:30MTIA díjat azért alapította hat évvel ezelőtt a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író, hogy támogassa a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének növelését - közölték az MTI-vel a szervezők.
A Richter Aranyanyu Díjjal az elmúlt öt évben eddig 37 segítő szakmában dolgozó nőt tüntettek ki, így általuk olyan területek is figyelmet kaphattak, mint a gyermekpszichiátria, a gyermekvédelem, a kórházpedagógia, a koraszülött-ellátás, a magyarországi romák helyzete vagy éppen a droghelyzet.
Tavaly az elismerést alapítók új kategóriát hoztak létre, így először kaphatták meg az elismerést a szociális területen dolgozó nők.
Ebben az évben is négy kategóriában várják az ajánlásokat szeptember 15-ig a kiírás holnapján, ahol egy maximum 1500 karakteres, személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt szakembert, kiemelve a jelölt elhivatottságát, személyiségét, egyediségét és azt, hogy miért tartja érdemesnek őt jelölője a díjra.
A zsűri által kiválasztott döntősökről kisfilm készül, majd a közönség internetes szavazással dönthet a nyertesekről.
A zsűriben Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Rácz Zsuzsa író, Kriston Andrea tréner, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint Dobó Kata színésznő foglalnak helyet.
A díjátadót novemberben tartják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06