Kinél lesznek a gyerekek?
Képek - Madonna és Guy Ritchie mégsem egyeztek meg!
Madonna szóvivője szerint a korábbi újsághírekkel ellentétben még nem született megállapodás az amerikai énekesnő és brit filmrendező férje között a válásról és gyermekeik elhelyezésének kérdéséről sem.
Madonna és Guy Lourdes-szel, Roccóval és David-del 
Liz Rosenberg az AP hírügynökségnek eljuttatott e-mailben cáfolta az egyezségről szóló sajtóértesüléseket.
Guy Ritchie képviselői nem voltak hajlandóak véleményezni a megjelent híreket. A híres pár szerdán jelentette be, hogy nyolc év után véget vetnek kapcsolatuknak.
Egykori álompár: Madonna és Guy az esküvőn
A jelentések háromszáz millió font (104 milliárd forint) elosztásáról szóltak, amelynek zömét Madonna hozta a házasságba.
A becslések szerint Ritchie mintegy húszmillió fontot (7 milliárd forint) tett a közös vagyonhoz. Londonban, Wiltshire-ben, Los Angelesben és New Yorkban vannak a párnak ingatlanai.
A popdívának és a rendezőnek két közös gyermekük van: a hétéves Rocco, és a hároméves, Malaviból örökbefogadott David Banda. Madonnának egy korábbi kapcsolatából lánya is született, Lourdes most 12 éves.
Kapcsolódó írások:
- Madonna férje: "Mintha egy darab inas húst öleltem volna"
- Képek: Hatvanmillió fontot kap a Madonnától váló Guy Ritchie?
- Képek - Hivatalosan is bejelentette válását Madonna és Guy Ritchie
- Paris Hilton: Madonna a példaképem!
- Madonna rendezőként tündököl!
- Christopher: Lábtörlőnek használt Madonna!
- Madonna a pápának ajánlotta Like a Virgin című számát
- Képek - Guy Ritchie sikeres, mégis inkább Madonna miatt ismerik...
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


