A díva újra botrányt okozott!
Madonna a pápának ajánlotta Like a Virgin című számát
Római koncertjén XVI. Benedeknek ajánlotta Like a Virgin című számát Madonna, akinek már a neve is megbotránkozást keltett a katolikus egyházban.
Madonna csókja Britney-vel és Aguilerával! 
Madonnának már a neve is megbotránkozást keltett a katolikus egyházban, de ha csak ennyiből állt volna istenkáromló pályafutása, talán meg is bocsátottak volna neki a hívők.
Madonna show-ja látványos és olykor botrányos
Ő azonban nem állt meg itt. Koncertjein állandóan feltűnnek vallási jelképek. Vért könnyezve többször feszíttette magát keresztre a színpadon, a fekete Jézus szobrokról és a vallást kritizáló dalszövegekről nem is beszélve.
Szeptember 6-i, római koncertjén sem hazudtolta meg magát a popsztár. Like a Virgin (Mint egy szűzlány) című, legendássá vált száma előtt ironikusan jegyezte meg:
– Ezt a dalt a pápának ajánlom, mert én is Isten gyermeke vagyok. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – mondta.
A Vatikán egyelőre nem válaszolt az üzenetre, néhány éve azonban úgy fogalmazott, hogy Madonna koncertjei az emberiség történelmének legsátánibb megnyilvánulásai.
A három gyermekes anyuka egyébként augusztusban kezdte meg Sticky and Sweet (Ragadós és Édes) címre keresztelt koncertkörútját, melynek egyik állomása Olaszországban volt.
Szeptember 11-én Londonba látogat, szeptember 23-án pedig Bécsbe. Várhatóan december 18-án, Sao Paolóban ér véget az elmúlt évek egyik leglátványosabb show-ja.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Guy Ritchie sikeres, mégis inkább Madonna miatt ismerik...
- Képek! Mi köti össze George Clooney-t és Madonna férjét?
- Botrányt kavart! McCain felháborodott Madonnán
- Kemény kritika és képek! Madonna egy kalap alá vette Hitlert, Mugabét és McCaint
- Madonna legjobb filmjei!
- Szexi képek - Madonna, a frakkos gengszter
- Madonna szombaton lesz 50 éves!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


