Megint botrány van az énekesnő körül!
Döbbenet! Le akarta szúrni magát Amy Winehouse!
A botrányos életű énekesnő eddig a drogok miatt került folyton bajba, most pedig állítólag le akarta szúrni magát, ezért állandó felügyelet alatt van.
Amy nagyon rossz állapotban van régóta! 

Amy Winehouse-nak úgy látszik, tényleg elege van az életből: egy internetes lap értesülései szerint megpróbálta leszúrni önmagát.
Egy kést emelt a mellkasához, állítólag a barátai szeme láttára, akiknek azonban sikerült elvenni a kést Amytől. Úgy tudjuk, az aggódó barátok most 24 órás megfigyelés alatt tartják az énekesnőt.
Nagyon kiborult az énekesnő!
Amynek eddig is súlyos drogproblémákkal kellett megküzdenie, emellett az is ronthatott instabil lelkiállapotán, hogy férje, Blake Fielder-Civil nem akarta elhagyni a börtönt, ahová súlyos testi sértés és a hatóság megtévesztése miatt került.
Szeptemberben kiengedték volna, ám nem tetszettek neki a feltételek: az anyjánál kellett volna laknia, és elektromos nyomkövetőt kellett volna viselnie. Így Blake állítólag inkább megvárja a decembert, ugyanis akkor letelik a büntetése.
Ám arra valószínűleg nem gondolt, hogy felesége annyira rosszul viseli a hiányát, hogy talán nem éri meg az év végét..
Kapcsolódó írások:
- Képek! Lehányta Amy Winehouse a selyemruhát!
- Mi történt a lábukkal? Sérült lábak! Amy Winehouse,Reese Witherspoon és Nicole Kidman sebei!
- Durva képek - Amy Winehouse elfelejtett ott lenni a szülinapján!
- A 25 éves Amy Winehouse, az utóbbi évek legellentmondásosabb énekese
- Amy Winehouse nagyon szeretei a Jack Danielst
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


