Biciklis hétvégére edzenek a hírességek
Képek - Kergebringákra pattantak a sztárok
Nyeregbe pattantak az ismert hírességek, hogy ezzel is "eddzenek" a május 17-én rajtoló Visegrádi 4-ek kerékpár maratonra és az egész hétvégén át tartó Bringa Weekend programjaira.
Már edzenek a bringahétvégére a sztárok 
A négy ország összefogásának jelképeként egészen Krakkóig tartó, 533 kilométeres tekerés hallatán a sztárok álla is leesett. Ónodi Eszter már régi biciklis, egyszer majdnem körbetekerte a Balatont, de a gyermekének érkezése akkor közbeszólt. Egyébként imád bicajozni, de nem vállalkozna hasonló megmérettetésre, ugyanis maximum 50 km a napi adagja. A május 17-én, pénteken rajtoló futam háziasszonyaként mégis aktív szerepet vállalt, ő indítja majd a rajtot.
„Hú, ezekre a bringákra már teljes védőfelszerelés kell!” – nevetett Pataki Zita, mikor meglátta a csodajárgányokat. „Nagyon szuperek ezek a kerékpárok, igazi kihívás lehet egykerekűn egyensúlyozni, de ahogy látom, Müller Attilának nem okoz gondot. Én ugyan nem próbáltam ki, de biztonságos távolságból csodálni is igazán élvezetes” – tette hozzá az időjós, akihez olyannyira közel áll a biciklizés, hogy a párjával heti kétszer is körbetekeri a Velencei-tavat. Csak egy nemrégiben történt kellemetlen meglepetés árnyékolja be a kerekezést: kilopták a biciklije egyik kerekét.
„Vagány csajszinak tartom magam, az egész családom rendszeresen bringázik, kiemelve a csapatból az anyukámat, akiben igazi kerékpáros vér folyik. Szerintem még az El Caminónak is simán nekivágna két keréken” – mesélte lelkesen Dukai Regina, akit teljesen kikapcsolt a bicajozás, már csak egy kis pörgős zenét hiányolt az attrakciókhoz.
Müller Attila igazi extrémsport-kedvelő, régen biciklis futárként is dolgozott. A Cross Country sem áll távol tőle, sőt az egykerekűzés is remekül megy neki. „ Persze sokszor összetörtem már magam, ez elkerülhetetlen ilyenkor. Imádok kerekezni, Budaörsön van is egy amatőr klub, idén úgy néz ki, versenyre is megyek az egyesület színeiben” – mondta a színész-műsorvezető, aki most is kihasználta a lehetőséget és végiglovagolta az extrém paripákat.
A jövő hétvégét - május 17-18. - számtalan bicajos program színesíti majd a WestEnd bevásárlóközpontban megrendezésre kerülő rendezvényen. A Visegrádi 4-ek kerékpár maraton rajta mellett családi programokkal, extrém bemutatókkal, bringa szépségversennyel, kerékpár árveréssel, koncertekkel és a kergebringák kiállításával is várják az érdeklődőket. A részletes programról az esemény hivatalos oldalán tájékozódhatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


