Túl sok az ismerős
Áll a Jackson-per: nem találnak pártatlan esküdteket
A részrehajlás nélküli esküdtek kiválogatása miatt csúszik a Michael Jackson utolsó koncertsorozatát rendező cég ellen a család részéről indított per kezdete.
2013.04.16 13:58MTIA kiválasztás nehézségeit az okozza, hogy Jacksonék ismeretségi köre olyan kiterjedt, hogy nehéz pártatlan esküdtszék kijelölése. Esküdtnek jelölték mások mellett David Walsh kanadai énekes-dalszerzőt is, aki azonban felfedte, hogy voltak barátai az elhunyt Jackson együttesében, és legjobb barátja éppen a beperelt koncertszervező által tervezett This Is It koncertsorozat egyik háttérénekese volt.

A 82 esztendős Katherine Jackson, Michael Jackson édesanyja a 2009-ben váratlanul elhunyt világsztár gyermekei nevében indított pert az AEG koncertszervező ellen azzal az indokkal, hogy a cég az inkompetensnek bizonyuló Conrad Murrayt szerződtette orvosként az énekes mellé, és ezzel veszélyeztette az életét. Murray, akit egy korábbi bűnvádi eljárásban már elítéltek Jackson halála ügyében, jelenleg a börtönbüntetését tölti.
Az AEG ügyvédjei azzal kívánnak védekezni, hogy Jackson maga ragaszkodott a kezelőorvoshoz, és ő követelte tőle a végzetesnek bizonyult, műtéti altatóként használatos propofolt alvászavarai leküzdésére.
Az esküdtek listáján szereplő 104 ember a hétfői válogatáson szinte azonnal töredékére szűkült, amikor a jelölteknek számot kellett adniuk érintettségükről. Mivel a várhatóan elhúzódó per számos jelöltnek okozhat súlyos anyagi problémákat, indokolt esetben őket is felmentik a testület munkájában való részvétel alól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


