Bízik a békülésben a hűtlen exszenátor
Schwarzenegger: "Még mindig szeretem Mariát"
Még mindig szereti feleségét, és reméli, hogy rendbe jöhet elromlott házasságuk - jelentette ki a hét év után új akciófilmmel jelentkező Arnold Schwarzenegger egy német napilapnak nyilatkozva.
Pedig milyen bombázóval forgatott legutóbb is Svarci... >>>
A volt kaliforniai kormányzó a Bild olvasóinak elárulta, hogy különválásuk ellenére együtt töltötte a karácsonyt Maria Shriverrel és közös gyermekeikkel. "Nem harcolunk egymással, továbbra is bízom benne, hogy kibékülünk. Még mindig szeretem Mariát" - mondta Arnold Schwarzenegger, akitől hűtlensége miatt akar elválni felesége.
Shriver 25 évi házasság után tavaly adta be a válókeresetet, miután férje bevallotta, hogy gyermeke van a család házvezetőnőjétől, és ezen kívül is többször félrelépett.
Schwarzenegger a kormányzói stallumtól megválva tavaly először vállalt főszerepet egy filmben: az Erőnek erejével csütörtökön kerül a magyar mozikba. Korábbi szuperhős alakításaitól eltérően most visszavonult Los Angeles-i zsarut játszik, aki megpróbál megvédeni egy mexikói határ menti kisvárost a helyi drogbárótól.
A 65 esztendős filmsztár a közelmúltban a Reuters televízióban felidézte, hogy mekkora hatással volt rá Clint Eastwood Célkeresztben című filmje, amelyben a színész kiöregedett, a futástól kifulladó elnöki testőrt alakított. "Okos húzás volt - dicsérte Schwarzenegger, hozzáfűzve, hogy ez kifogta a szelet azok vitorlájából, akik túl öregnek tartották Eastwoodot a szerepre. - Én is ezt akartam csinálni az Erőnek erejével című filmben. Eastwood egyik nagy bálványom, és mindig szerettem tanulni tőle."
"Nem vagyok már 30 éves akciósztár. Hatvanöt vagyok, de még mindig akciófilmeket csinálok. Ez már persze nem ugyanaz... Öregebb lettem" - vallotta be.
A kis költségvetéssel készült produkció egyébként általában elnyerte a kritikusok tetszését, és az elmúlt hétvégén debütálva tizedikként a legnézettebb filmek toplistájára is feljutott Észak-Amerikában. Schwarzenegger a következő 12 hónapban további két produkcióban is feltűnik még a filmvásznon: a The Tombban börtönből szökik Sylvester Stallonéval, és a Ten című akciófilmben is fegyver lesz a kezében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06