Civilben folytatja a politikai vonalat
Schwarzenegger az éhezést és a globális felmelegedést boncolgatja
Megtartotta első szimpóziumát a Dél-Kalifornia Egyetemen Arnold Schwarzenegger korábbi kaliforniai kormányzó társadalmi és globális kérdésekkel foglalkozó intézete.
2012.09.26 08:29MTIA filmvilágba a kaliforniai kormányzósága óta visszatért Arnold Schwarzenegger mások között az amerikai politikai élet és szórakoztatóipar kiválóságait - köztük James Cameront, Ron Meyert és Brian Grazert - is felkérte a hétfői tanácskozáson való részvételre. Megnyitóbeszédében elmondta: reméli, hogy a húszmillió dollárból felállított, Állami és Globális Politika Schwarzenegger Intézete segít megoldásokat találni olyan problémákra, amelyeket kormányzóként csak felerészben sikerült rendeznie. Szavai szerint többek között az éhezés, az egészségügyi ellátás és a globális felmelegedés témájával kíván foglalkozni.
Fotó: MTI
A szimpózium első panelje, amelyen mintegy hétszázan vettek részt - republikánus és demokrata párti politikusok egyaránt -, a pártok feletti politizálás fontosságát emelte ki. A republikánus színész-politikus hangsúlyozta, hogy a nemzet problémáinak megoldásához kulcsfontosságú az együttműködés.
"Sohasem tekintettem a demokratákra ellenségként. Emlékszem, 25 éve egy demokratát vettem feleségül..." - célzott a tőle azóta hűtlensége miatt elvált Maria Shriverre. Majd komolyra fordítva a szót leszögezte, hogy "egyetlen ideológiának sincs monopóliuma a megoldásokra".
Mint kifejtette, azt szeretné, ha az intézet - pártállásra való tekintet nélkül együttműködve a szakértőkkel - továbbra is foglalkozna a most felvetett és egyéb kérdésekkel, hogy megoldásokkal szolgálhasson a világ gondjaira.
Schwarzenegger valószínűleg tanítani is fog az egyetemen, erre utal, hogy az intézmény tudományos igazgatója, Nancy Staudt számos alkalommal emlegette őt professzorként. Emellett jövő héten jelenik meg önéletrajza, és egyszerre több filmje tart már az utómunkálatoknál. Ezek közé tartozik a The Tomb című produkció, amelyben Sylvester Stallonéval játszik együtt, a januárban az észak-amerikai mozikban debütáló The Last Stand pedig a hétfői tanácskozáson is szóba került, amelynek második részében Hollywood és a kultúra témáját vitatták meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


