Két mestert borított ki a döntés

Voice: Egyszerre ért véget az ikrek repülése + KÉPEK!

Ahogy fogynak a versenyzők, úgy válik egyre nehezebbé a döntés a Mesterek számára, akik közül ezúttal ketten is úgy érezték, lehetetlen feladattal állnak szemben.

Voice - 4. élő adás képgaléria

2013.01.12 11:29ma.hu

Néhányan meglepetést okoztak, mások viszont vitákat váltottak ki a Voice 4. élő adásában, ahol minden úgy zajlott, mint az első két show-ban: minden Mesternek 3-3 versenyzője állt színpadra, a 3. show-val ellentétben nem vegyesen, hanem mesterenként csoportosítva, és közülük az adás végén 1-1 énekest juttathatott tovább a közönség, a másikat pedig a saját mesternek kellett kiválasztania. A döntések a szokottnál is jobban megviselték a Mestereket, akik közül most leginkább Malek Andrea esett kétségbe és alaposan felborította az élő adás menetét, hogy nem tudott ítéletet mondani a megadott időkereten belül, de Caramel is újra nagy dilemmába került és hosszasan fejtegette, miért nem tud választani két versenyzője között.

A versenyben először Andi versenyzői mutathatták be legfrissebb produkcióikat, közülük is Schwartz Dávid nyitotta meg a show-t. Mező Misi bevallotta, irigyli Andit, amiért az ő csapatát erősíti a sajátos hangú fiú és azt sem titkolta, hogy abból a trióból ő a személyes kedvence, aki arra is képes lehet, hogy akár fél órán keresztül egyhuzamban szórakoztassa. "Pedig az nem könnyű Misinél!" - toldotta meg Andi, aki szintén csak dicsérni tudta tanítványa előadását. A fiatal énekes egyébként a Gnarls Barkley Crazy című számát adta elő.

Schrott Péter hazai pályán teljesített, minden szempontból: nemcsak azért, mert most is a rock műfajából merített, de első ízben énekelt magyarul, mégpedig Hevesi Tamás egykori nagy slágerét, az Egy életen át kell játszani című számot. Caramel kiemelte, hogy elfelejtette, hogy most egy versenyen van, helyette a Sportarénában érezte magát, mintha koncerten lett volna, és igazi főnixmadárnak nevezte az énekest, a múlt heti gyengébb teljesítményére utalva. Andi azért dicsérte, mert most sikerült jól beosztania az energiáit és a levegőjét, ami kétségtelenül előnyére vált az egész produkciónak.

Végül Nádor Dávid zárta az Andi-versenyzők sorát, és bár nem választott könnyű számot, játszi könnyedséggel adta elő a Queen Somebody to love me című slágerét. Misit és Caramelt teljesen lenyűgözte a dal, hangsúlyozva, hogy a világ egyik legnagyobb zenekarának egyik legnehezebb számáról van szó, amit Andi is csak megerősíteni tudott és fejet hajtott tanítványa előtt.

Schrott Péter (Fotó: TV2 - A galériához KATT a képre!)


A következő trióért Caramel izgulhatott a legjobban, Gájer Bálint nyitotta a sort. A swingénekes ezúttal kilépett a saját keretei közül és nem dolgozta át a dalt, hanem meghagyta eredeti változatában, bebizonyítva ezzel, hogy nemcsak saját területén jó, de Adele-t is remekül énekel - most épp a Skyfall című James Bond-betétdalt. Mező Misi elárulta, hogy az egész mezőnyben 3 olyan versenyző van, akinek szerinte "jogosítványa van arra, hogy megnyerje ezt a versenyt", és közülük Bálint az egyik.

Caramel megerősítette mestertársa azon szavait, miszerint a szám közben elfeledkezett arról, hogy a később mondandó kritikát fogalmazza, csak remegett keze-lába a dal súlyától. "Ebben benne volt az életed minden eddigi küzdelme, csalódásai" - foglalta össze.

Berkes Olivér jóval könnyedebb dallal jött, feloldva ezzel a stúdióban megülő feszültséget, és könnyed tánccal koronázta meg Bruno Mars dalát, a Just the way you are-t. Somló eurokonformnak titulálta a show-t, Andi pedig jelezte Caramelnek, hogy ezután csakis olyan dalokat adjon a fiúnak, amiket ő is szeret. Misinek a hangszerelésnek köszönhetően olyan érzése volt, mintha nem is Bruno Marsot, hanem Stevie Wondert idézte volna meg Olivér a színpadra, Caramel pedig már másodszor ejtette ki a "világszínvonal" szót a száján.

Caramel trióját Henderson Dávid zárta, de nem bizonyult telitalálatnak Michael Jackson Will you be there című száma. A Mester korábban elmondta, Dávidnak "üzeneteket" kell közvetítenie a nézőkhöz, de Andi szerint ez hiba, inkább hagyja élni úgy a fiút, ahogyan egy tizenéves sráchoz illik. "A népszerűség labirintusában kezdesz elveszni és rossz irányba indultál" - mondta Misi is, Caramel viszont úgy érezte, többször is kiléptek már az "üzenet-megmutatásból", ezért épp ideje volt visszatérni oda.

Abban nem kelt vitára Andival, hogy Dávid gyakran énekelt hamis hangokat, de azzal mentegette, hogy ez a dal a világ egyik legnehezebb műve, Dávid pedig fiatal, ezért nem tudott 100%-os teljesítményt nyújtani. Arra nem tért ki, hogy miért emeli magasabbra a lécet, mint amekkorát a fiatal tanítvány át tud ugrani.

Henderson Dávid (Fotó: TV2 - A galériához KATT a képre!)


A Szécsi lányokkal folytatódott a show, elsőként Mező Misi tanítványa, Szécsi Böbe adta elő választott számát, a Kings Of Leontól a Use somebody-t, de nem volt egyedül: a koreográfiában ikertestvére is szerepet kapott. Somló emlékeztette mestertársait egy korábbi kijelentésére, miszerint féldrágakőnek nevezte mindkét lányt, de most végre egésszé álltak össze, még akkor is, ha Saci nem vett részt az éneklésben. Misi szerint kész előadóvá érett a lány, egyben hozzátette, hogy az előző heti stresszhelyzet - amikor a kiesés szélére került - jót tett a teljesítményének. Andi viszont továbbra is fenntartotta azt a véleményét, hogy Böbe még mindig túl fiatal és éretlen ehhez a versenyhez, ráadásul semmi újat nem nyújt, az első pillanattól kezdve ugyanezt az éneklést kapjuk.

Veres Mónika a 80-as évek nagy filmjének, a Flashdance-nek a hangulatát idézte meg a Maniac című számmal, amivel nagy meglepetést okozott főképp Caramelnek. Malek Andi "döntős lánynak" becézte a versenyzőt és megállapította, hogy ez a dal áll a legközelebb Móni temperamentumához, Caramel viszont őszintén megdöbbent, mert eddig nem is sejtette, hogy az efféle pörgős dalok jobban állnak a lánynak, mint a korábban tőle hallott sok líra. Misi azt mondta, Mónié a második azok a bizonyos jogosítványok közül a döntőbe, de kijelentette, hogy a harmadikat nem fogja elárulni.

A pörgés után megint egy kis megpihenés következett, Pál Dénes vélhetően sok néző szemébe csalt könnyeket a Demjén Ferenc által is előadott Bródy János-számmal, a Földvár felé félútont akkora hatalmas vastaps fogadta, hogy Andi egy darabig meg sem tudott szólalni. Mikor azonban a közönség elcsendesedett, kritikája nem volt maradéktalanul pozitív. Szerinte ez a dal sokkal könnyedebb annál, mint ahogyan a fiatal fiú előadta, nem úgy kellett volna énekelni, mint egy József Attila-verset. Mező Misi megvédte tanítványát, mondván, ponthogy ez egy igazi mély versenydal, és úgy vélte, a magyar nézők szívéhez épp ilyen dalokkal lehet közel kerülni.

Szécsi Saci és Böbe (Fotó: TV2 - A galériához KATT a képre!)


Végül a három Somló-tanítvány ideje is elérkezett, a sort Husnullina Regina nyitotta az egyik Beatles-klasszikussal a sok közül. A Let it be hallatán Misi megállapította, hogy ez a dal mindenkit szebbé tesz, de nem titkolta, hogy jobban szereti azt a Reginát, aki a zongora mellett ülve énekel. "A lelked olyankor jobban rábízod a hangszerre" - fogalmazott, de azért megnyugtatta a lányt, hogy így is nagyon tetszett neki az előadás. Érdekesség volt egyébként, hogy az egyik versszakot a tatár származású Regina oroszul énekelte. "Amikor énekel, akkor mindig mosolyog, és ez átragad az emberekre" - jegyezte meg találóan mestere, Somló Tamás is.

Szécsi Saci immáron sokadszorra idézte fel hangjával Amy Winehouse-t, noha a Warwick Avenue nem is az ő, hanem Duffy száma. Nem véletlen, hogy Malek Andinak is azonnal a tragikus sorsú brit énekesnő ugrott be, de Caramel óva intette attól, hogy hozzá hasonlítgassák, csak annyit mondott: van valami "jóleső nosztalgia" a hangjában. Andi ismét elmondta, amit már az előző Szécsi lány szereplése után is: tudja, hogy rengeteg munkát fektetnek mindketten ebbe a versenybe, de nem lehet nem észrevenni, hogy még nagyon fiatalok és az egyre erősödő mezőnytől egyre jobban lemaradnak. Somló a védelmébe vette Sacit, azzal együtt, hogy ő is belátta: nehezen találta meg az első néhány másodpercben önmagát és a dalt.

Az est versenyprodukcióit Weisz Viktor zárta, aki szintén egy igazi nagy klasszikust, a Valaki mondja meg című dalt hozta el. Ahogy Misi fogalmazott, azért volt "emberi" az előadás, mert biztos benne, hogy Viktor ezt már több milliószor elénekelte különböző házibulikban, mégis érezni lehetett rajta a verseny izgalmát és azt, hogy tudja: most tétje is van a dolognak. Somló tréfásan azt kifogásolta, hogy jobban kontaktált a közönséggel, mint vele, de talán ez megbocsátható egy olyan versenyben, ahol elsősorban a nézők szavazatán múlik a továbbjutás.

A szavazás lezárásáig hátralévő időt Radics Gigi és Falusi Mariann duettje töltötte ki, akik Zámbó Jimmy Szemeddel látsz című számát adták elő, majd Szabó Kimmel Tamás elkezdte az eredmények kihirdetését.

Radics Gigi és Falusi Mariann (Fotó: TV2 - A galériához KATT a képre!)


Először Andi versenyzői várták szívdobogva, kinek szavazott bizalmat a közönség: Nádor Dávid könnyebbülhetett meg. A mester viszont nagyon nehezen jutott dűlőre Schwartz Dávid és Schrott Péter között, megköszönte mindkettejüknek a sok-sok közös munkát és azt, hogy nemcsak ő taníthatta a két énekest, de ő is tanult a fiataloktól, ám miközben ezt fogalmazta, továbbra sem tudta eldönteni, kit vigyen magával az 5. fordulóba. Sírva ment oda a két fiúhoz és könyörgött, hogy valami apró jelet kapjon, ami segít, végül aztán - a nézői véleményeket olvasva sokak nemtetszését kivívó döntéssel - Dávid nevét mondta ki.

Somló Tamás versenyzői közül Weisz Viktor hagyhatta el elsőként a színpadot, a nézők őt juttatták tovább, a mester pedig hangsúlyozva, hogy mennyire nehéz hétről hétre valakittől elbúcsúzni, akivel a közös munka során nagyon közel kerültek egymáshoz, "nüansznyi különbségekre" hivatkozott és Regina mellett foglalt állást.

Nem volt nagyobb szerencséje a másik ikerlánynak sem, miután a közönség Mező Misi csapatából Pál Dénesre adta le a legtöbb szavazatot, a mester pedig Veres Mónikával egészítette ki a két fősre zsugorodott csapatát. "Böbe hihetetlen fejlődésen ment keresztül és bebizonyította, hogy hiába bírálják többen a fiatalságát, mégis megcsinálta. Mónika képzett énekes, akinek komplett eszköztára van és ezekkel tud is élni" - foglalta össze a két versenyző mellett szóló érveket, majd végül ezt mondta: "Ez egy énekverseny, ezért nem mondhatom másnak a nevét, csak Mónikáét!"

Utolsóként Caramelnek kellett döntenie, az ő versenyzői közül a közönség Berkes Olivért szeretné látni a következő héten is, így az énekesnek Gájer Bálint és Henderson Dávid között kellett választania. Andihoz hasonlóan ő is csak azt mondogatta, hogy képtelen dönteni, de bármennyire is nehéz volt, nem kerülhette el ezt a pillanatot, így hosszadalmas tipródás után Bálint nevét mondta ki - teljessé téve ezzel az 5. forduló 8 fős mezőnyét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.