Minden mester elveszített valakit

Képek - Négyen búcsúztak a Voice első élő adásában

Egy versenyzőt a nézők, egyet pedig a saját mesterük küldhetett tovább a Voice első élő show-jában és ez így lesz a következő héten is: így a januárt már csak 16-an várhatják.

Voice - 1. élő adás képgaléria

2012.12.22 11:29ma.hu

Több hétnyi meghallgatás, majd a párbajok után végre az élő versenyek szakaszába lépett a Voice, ám az egyes fordulók - főként a nagy számú csapatoknak köszönhetően - jelentősen eltérnek a tehetségkutatók eddigi megszokott sémájától. A pénteki és a jövő heti adásban minden Mester 3-3 versenyzőjét állítja színpadra, és közülük egy, a legtöbb nézői szavazatot kapott énekes automatikusan továbbjut, míg a másik kettőből ezúttal is a saját mesterének kell kimondania, kit visz tovább magával. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az egyes adásokban egyelőre még minden nézőnek akár négy kedvence is lehet, akikre bátran szavazhat, hisz a különböző csapatban lévő versenyzők most még nem veszélyeztetik egymást.

Az első élő show nyitánya nemcsak rendhagyó, de meghökkentő is volt, eddig ugyanis legfeljebb csak az adott verseny zsűritagjai - nevezzük mesternek, mentornak, vagy simán csak zsűrinek - fakadtak dalra. Ezúttal azonban a műsorvezető, Szabó Kimmel Tamás antréja okozott váratlan meglepetést, a színész ugyanis a Feelin' good című, sokak által feldolgozott slágert olyan profizmussal adta elő, amely kínos módon némely versenyzőt is megszégyenítőnek mondható.

A babérok learatása helyett azonban Tamás átadta a helyét az igazi versenyzőknek, akik közül elsőként Caramel három énekese lépett színpadra. A vietnámi, egészen egyedi hangszínű fiatal fiú, Nguyen Anh Quan a mestereket lenyűgözte, Malek Andi elsősorban azért dicsérte, mert a One Day című Asaf Avidan-számmal nem vállalta túl magát, Mező Misi pedig úgy fogalmazott: "Te vagy a mi kis egzotikus csodánk!"

Berkes Olivér egy Michael Bublé-számot állított színpadra, amivel szintén elégedettek voltak a mesterek, ám Andi nem titkolta, hogy ő szívesen kihozta volna Olivért a szokásos "kisfiús" keretből. Ettől függetlenül összességében mindannyian dicsérték a zeneiségét, a bársonyos hangját.

Caramel utolsó versenyzője ezen az estén Mohamed Fatima volt, akiről kiderült, hogy néhány hete egy betegség miatt begyulladtak a hangszálai, ez alaposan megnehezítette a felkészülést és az előadására is rányomta a bélyegét. Az All I want for Christmas is you című Mariah Carey-slágeren meg is látszott, mind a négy ítész csalódottságát fejezte ki, és még a saját mestere is szomorúan állapította meg, hogy ez bizony nem volt tökéletes.

Mohamed Fatima (Fotó: TV2 - A galériához KATT a képre!)


A sort Malek Andi versenyzői folytatták, elsőként Schwartz Dávid, aki ezúttal Etta James és Christina Aguilera Something's gonna hold on me című közös számát hozta el, elsöprő sikert aratva vele. "Nagybetűs szórakoztatás volt!" - dicsérte őt Mező Misi, Somló Tamás szerint igazi show-arccá vált, saját mestere pedig azt emelte ki, hogy ez már a harmadik stílusú dal, amit hallottunk tőle, de eddig mindháromban "otthon" volt, zenei kvalitásai pedig olyanok, amikkel egy egész koncerttermet is meg lehet tölteni. Csak Caramel szőtt némi kritikát is a dicséretébe: bár elismerte a zenei bravúrokat, helyenként mégis úgy érezte, kicsit már sok a "körítés és a műanyag".

Annál letisztultabb volt Nádor Dávid produkciója, aki az első adásra legalább lélekben szeretett volna édesanyjához közel lenni, akivel nagyon ritkán találkozhatnak személyesen azóta, hogy Dávid 9 éve családja nélkül költözött vissza Magyarországra Argentínából. Ám nemcsak a gondolataiban volt jelen az anyja, miközben Diego Torres Penelopé című szerzeményét énekelte: a kivetítőn és a hangszórókon hegedűművész édesanyja kísérte a spanyol nyelvű dalt. Mező Misi bevallotta, hogy korábban olyan érzése volt Dáviddal szemben, hogy bár profi énekes, az érzelmek valahogy hiányoznak belőle - hát ez most megdőlt, az énekes bebizonyította, hogy nagyon is képes érzelmekkel énekelni.

Caramel sem tudott szó nélkül elmenni a produkció mellett, bevallotta, hogy ő alapvetően nem szereti a latin zenét, ám ez a szám a szívéig hatolt, Somló pedig csak egy jótanáccsal fejelte meg az értékeléseket: "ha elszorul a torkod, nem kell elfordulni, engedd kicsordulni!" Malek Andi meghatódott és különleges karácsonyi ajándéknak nevezte a rendhagyó közös, anya-fia produkciót.

Schweitzer Dóra mutatkozott be harmadikként Andi versenyzői közül, ám KT Tunstall dinamikus slágere, a Big black horse and cherry tree nála erőtlenre, gyengére sikerült, Mező Misi nem tudta eldönteni, vajon a dalnak köszönhető-e a hallott "vérszegénység" vagy a lány hangi adottságainak, Caramel pedig úgy fogalmazott, hogy ha már egyszer lovakról énekelt, akkor erősebben is tarthatta volna a gyeplőt.

"Az a baj, hogy a táncoslányok el tudták vonni a figyelmem" - mondta, és Somló is csatlakozott hozzá, mondván, bár igazi cowboylány volt a színpadon, a lasszó mégiscsak hiányzott a kezéből, amivel a szívüket rabul ejthette volna. Malek Andi mentegette a menthetetlent, de magáról a produkcióról ő sem tudott sok dicsérő szót szólni.

Schweitzer Dóra (Fotó: TV2 - A galériához KATT a képre!)


Somló Tamás versenyzői következtek, elsőként Czerovszky Heni mutatta be, mit tud akkor, ha nem a színpad hátulján eldugva vokálozik. Katona Klári Legyen ünnep ímű dalával minden mester szívét megérintette, pedig Caramel beismerte, hogy róla is azt gondolta, mint Nádor Dávidról: nem fog tudni közel férkőzni az érzelmeihez, Malek Andi pedig azt a könnyedséget emelte ki, amivel ezt a különösen nehéz számot elő tudta adni.

Misi megtörte a varázst, magára vállalva az est fekete bárányának szerepét: bár nem vonta kétségbe a profi előadásmódot, mégis úgy érezte, hiányzik a lányból az a kis plusz, ami megkülönböztet egy ennyi éve a szakmában dolgozó énekesnőt egy olyantól, akinek még nincs ennyi színpadi rutinja.

Dózsa Erik alaposan túlvállalta magát: Mester Tamás Szeretlek valamiért című számát próbálta átadni a közönségnek, de ez annyira nem sikerült, hogy a mesterek nagyítóval keresték a kiemelhető pozitívumokat. Mező Misi szerint minden adottsága megvan a fiúnak a sztárrá váláshoz, épp csak a hangja hiányzik, Caramel kamikaze-repüléshez hasonlította a túl nagy falatnak bizonyult rockslágert, Somlótól meg csak erőtlen próbálkozásnak tűnt, ahogy megpróbálta az élő fellépés nehézségeire fogni a bakikat, és már csak annyit tehetett, hogy a támogatásáról biztosította az énekest a jövőre vonatkozóan.

16 éve ellenére egy erőteljesen retrónak mondható számmal, a Beatles Michelle című dalával érkezett Szécsi Saci, akitől a mesterek kivétel nélkül elájultak, noha a lánynak végig remegett a hangja az izgalomtól, az érzékenyebb fülű nézőkben komoly aggodalom éledhetett, hogy mikor fog végképp megtörni a súly alatt. Szerencsére ez nem következett be, a Mesterek pedig vagy nem hallották a stúdió hangszóróiból a hibákat, vagy nem akarták meghallani, mindenesetre dicsérték a produkciót és csak apróbb tanácsokkal látták el Sacit. Caramel szerint eljött az a pont, ahonnan már a hangszín önmagában nem elég, Andi viszont lelkiekben félti a még nem túl edzett lányt.

Dózsa Erik (Fotó: TV2 - A galériához KATT a képre!)


Az összehasonlítás nem volt nehéz ikertestvérével, Szécsi Böbével, mert Mező Misi csapatából ő lépett elsőként színpadra. Az Angel című Sarah McLahan-szám közben a fül mellett a szemre is hatottak a koreográfusok, mert a dal alatt a háttérben az ikerlányok gyermekkorában készült fényképek és videófelvételek peregtek.

Andi úgy érezte, még távolabb kellene helyezni stílusban egymástól a lányokat, mert így komoly konkurenciát jelenthetnek a másik számára, Caramel boldog, hogy embernek születhetett és átélhette a két lány által keltett érzéseket, Somló pedig annak örült, hogy egymás után hallhatta az ikreket, mert így meg tudta állapítani, hogy mindketten egy-egy fél drágakövek, de egyszer mindketten csiszolt gyémánttá válhatnak.

"A maják a mai napra világvégét jósoltak, és most a nézők otthonában tényleg megállt néhány pillanatra a világ - persze pozitív értelemben" - fogalmazott Mező Misi.

Éles váltás volt ezt követően Gyöngyösi Tamás megjelenése, aki mind külsejében, mind hangi adottságaiban nagy csalódást okozott - igaz, ezúttal is csak a nézőknek, akik az internetes fórumokon fejezték ki nemtetszésüket, mert a mesterek maximálisan el voltak ájulva az Igazából szerelem című film betétdalaként megismert, Billy Mack-féle feldolgozástól, a Christmas is all around me című számtól. Sőt: Misi úgy fogalmazott, miszerint a flegma srác "bebizonyította, hogy helye van a Voice-ban".

Végül Veres Mónika lépett fel egy jól ismert és népszerű gospel-slágerrel, a Joyful, joyful című Örömóda-átirattal, de teljesítménye nem aratott osztatlan sikert a mesterek között. Bár mindhárman elismerték a belőle áradó profizmust, mégis érzelmileg üresnek értékelték a produkciót, amit Misi azzal magyarázott, hogy tanítványának - Fatimához hasonlóan - szintén hangszálproblémái voltak a héten. "Lenyűgöztél, de ez most nem tudott megérinteni" - mondta Caramel, és Andi is az igazi lelki átélést hiányolta belőle. Misi azonban úgy vélte: beszélni Mónika teljesítményéről olyan, mint egy focimeccset lerajzolni: nem lehet elmondani, csak átélni, és ez vagy sikerül, vagy nem.

Veres Mónika (Fotó: TV2 - A galériához KATT a képre!)


A szavazás lezárása előtt - amely egyébként eltérő ütemben, mesterenként zajlott - egy extra produkciót láthatott a közönség, ezen az estén a 9 éve elhunyt Cserháti Zsuzsa szellemét idézték meg Charlie és Király Linda közös előadásában, akik a Különös szilveszter című dalt énekelték el. Ezután Szabó Kimmel Tamás egymás után jelentette be, hogy melyik mester versenyzőinek a szavazatait zárják le, elsőként Somló Tamás tudhatta meg, melyik versenyzője kapta a legtöbb nézői szavazatot. Szécsi Saci továbbjutása után neki kellett döntenie a másik két versenyző közt, és ő meglepetést nem okozva Czerovszky Heni mellett tette le a voksát.

Malek Andi versenyzői közül a közönség Nádor Dávidnak szavazott bizalmat, a másik két énekes közül Andinak nem esett nehezére dönteni, Schwartz Dávid jutott tovább, majd Caramelnek kellett döntenie, hogy a nézők által továbbjuttatott Berkes Olivér mellett Quannal dolgozik tovább. Talán ez a döntés okozta a legnagyobb meglepetést, hisz így kiesett a nagy visszatérőnek számító Mohamed Fatima, ám a péntek esti produkciót látva Caramel úgy érezte, az igazságérzetével dacolna, ha nem Quant vinné tovább.

Utolsóként Misi szembesült a közönség szavazatainak eredményével, ők Szécsi Böbét juttatták tovább, a mester pedig szintén nem sok gondolkodási időt felhasználva hirdetett eredményt: Nika a másik továbbjutó.

Egy hét múlva a következő versenyzőkkel találkozhatunk:

Mező Misi csapata: Pákai Petra, Pál Dénes, Bűdi Szilárd
Somló Tamás csapata: Weisz Viktor, Kriszta Réka Piroska, Husnullina Regina
Malek Andrea csapata: Bakonyi Zsolt, Schrott Péter, Torzsa Gabriella
Caramel csapata: Henderson Dávid, Gájer Bálint, Karai Anna

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.