Nagy erőkkel keresik őket
Az olasz Missoni divatház vezetőjét szállító repülőgép eltűnt Venezuelában
Nagy erőkkel keresik szombat óta Venezuelában azt a kisrepülőgépet, amely előző nap tűnt el a latin-amerikai országban, fedélzetén az olasz Missoni divatház vezérigazgatójával és öt másik emberrel.
2013.01.06 08:16MTIA keresés egyelőre eredménytelen. Illetékesek szerint 24 órával azután, hogy a Los Roques üdülőszigetről rövid útra indult BN-2 Islander típusú gép eltűnt a radarképernyőkről, a repülőnek még semmilyen nyomát nem találták.
Az utóbbi években a szállodaiparba is beszálló Missoni Rt. egyik tisztségviselője, a társaság észak-olaszországi központjából távozóban szombat délután szintén azt mondta, hogy nincs hírük a repülőgépről, amelyen Vittorio Missoni vezérigazgatón kívül felesége Maurizia Castiglioni, a házaspár két olasz barátja és a kétfős venezuelai személyzet tartózkodott.
Missoninak a családi üzletben tevékeny szerepet játszó öccse, Luca szombaton Venezuelába utazott, hogy figyelemmel kísérje az eltűnt gép utáni kutatást, amelyben az olasz sajtó szerint repülőgépek, motorcsónakok és helikopterek mellett egy különleges óceánkutató hajó is részt vesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


