Most testi sértésért látták vendégül a rendőrök
Lindsay már megint nagy bajba került
Lindsay Lohan megint bajba került: alig néhány órával azt követően, hogy a filmsztárt testi sértés miatt őrizetbe vették New Yorkban, egy júniusi autóbaleset miatt vádat emelt ellene a kaliforniai ügyészség.
2012.11.30 16:29MTIA 26 éves sztár, akit korábban Hollywood üdvöskéjeként emlegettek, évek óta visszatérő témája a bulvárlapoknak egymást követő botrányaival. Vesszőfutása 2007-ben kezdődött, amikor ittas vezetésért és kokainfogyasztásért vették őrizetbe. Azóta a rehabilitációs klinikát és a börtönt is megjárta, tavaly pedig ékszerlopáson kapták, amiért jelenleg is próbaidőn van.
Ismerős helyzet? (Fotó: MTI)
A filmszínésznő Elizabeth Taylorról szóló Liz & Dick című tévéfilmjét múlt szombaton mutatták be az Egyesült Államokban, de a kritika lerántotta, 3,5 milliós nézettsége pedig kiábrándítóan alacsony volt.
Lindsay Lohant csütörtökön vette őrizetbe rövid időre a New York-i rendőrség, miután egy bárban megütött egy 28 éves nőt, akivel a hajnali órákban vitába keveredett. Ügyvédje szerint a sztár megint annak az áldozata lett, hogy valaki rajta keresztül akarta magára vonni a média figyelmét. Úgy vélte, hogy Lohan hamarosan tisztázza magát ebben az ügyben. A kaliforniai vádak azonban vannak olyan súlyosak, hogy a próbaidő megsértésének bizonyulhassanak.
A júniusi Los Angeles-i koccanással kapcsolatban most egyebek között azzal vádolta meg az ügyészség, hogy hazudott, amikor azt állította, hogy nem ő, hanem alkalmazottja vezette Porsche típusú gépkocsiját, amely a zsúfolt sztrádán hátulról beleszaladt egy teherautóba. Emellett gondatlan vezetésért és a rendőrség munkájának akadályozásáért is felelősségre vonják.
A márciusi ítélethirdetéskor a bíróság figyelmeztette Lohant, hogy a próbaidő megsértése esetén le kell töltenie 245 napos börtönbüntetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


