Oroszország
Film készül a Pussy Riot zenekarról
"Kirakatper - A Pussy Riot története" címmel film készül az orosz női punkzenekarról, amelynek három tagját ősszel szabadságvesztésre ítélték, miután a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban egy "punkimában" azért fohászkodtak Szűz Máriához, hogy "szabadítsa meg" őket Vlagyimir Putyin orosz elnöktől.
2012.11.03 21:14MTIA zenekar két tagját még augusztusban két év, munkával szigorított letöltendő börtönbüntetésre ítélték, harmadik társuk felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A Moszkovszkij Komszomolec című lap úgy tudja, a filmet már januártól forgalmazni fogják világszerte. "Három bátor nőről fog szólni, akiket azért büntettek meg, mert megpróbálták terjeszteni Oroszországban a szabadságot" - írta a filmet készítő brit produkciós iroda.
A film elkészítéséről egy olyan cég állapodott meg a britekkel, amelynek egyik tulajdonosa a Pussy Riot ügyvédjének, Mark Fejginnek a felesége. A cég 37500 euró előleget kapott. Cserébe felvételeket kellett küldenie a brit produkciós irodának a zenekar tagjairól, köztük olyanokat is, amelyek a börtönben készültek.
Előzőleg Fejgin megpróbálta levédetni a banda nevét, de a zenekari tagok elutasították ezt. Azt mondták, ez ellentétes az elveikkel. Az ügyvéd szerint viszont "nem lehet megakadályozni, hogy üzletet csináljanak a punkzenekarból".
Kapcsolódó írások:
- Medvegyev utálja, de nem csukta volna le a Pussy Riotot
- Javító-nevelő táborokba szállították a Pussy Riot együttes két tagját
- A szabadon bocsátott Pussy Riot-tag folytatná a tltakozást
- A Pussy Riot egyik tagja szabadon távozhat
- Ártatlannak vallotta magát a Pussy Riot
- Yoko Ono békedíjat adományoz Lady Gagának
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06