Emberi jogaiért
Malina Hedvig Civil-díjat kapott
Zák-Malina Hedvig és ügyvédje, Roman Kvasnica kapta a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) Civil Társadalom Fejlesztéséért Díját. Az elismerést Révkomáromban adták át az SZMK éves konferenciáján.
2012.10.28 00:27MTIA díjat Malina Hedvig "az emberi jogaiért és igazáért való többéves kiállásáért, töretlen erkölcsi tartásáért és az igazságosságba vetett megingathatatlan hitéért", Roman Kvasnica pedig "többéves kitartó jogérvényesítő munkájáért, Zák-Malina Hedvig méltó jogi képviseletéért és az emberi és kisebbségi jogok melletti önzetlen kiállásáért" kapta - áll a Kerekasztal közleményében.
"Különleges díj ez az életemben, hiszen ez az első elismerés, amit szlovákiai magyaroktól, vagyis az enyéimtől kapok. Nagyra tartom a Kerekasztal tevékenységet, űrt tölt be a munkájuk" - mondta Malina Hedvig a díjátadón az MTI-nek.
A két díjazottat Vrabec Mária újságíró méltatta. Elmondta, hogy Malina Hedvig és Roman Kvasnica példát mutatott polgári öntudatból és emberségből. Hangsúlyozta, hogy Roman Kvasnica ügyvéd volt az, aki felnyitotta a szlovák társadalom szemét, hogy a lényeg nem a nemzetiség, hanem az, hogy a hatalom egy védtelen állampolgárt bántalmazott. "Ez a két ember megmutatta, hogy a tisztesség nem nemzetiségfüggő" - tette hozzá Vrabec Mária.
A Civil Társadalom Fejlesztéséért Díjat a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat alapította 2006-ban; 2011-től gondozója és adományozója a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala. A díjat minden évben olyan kiemelkedő személyiségnek adják át, aki önkéntesként, szervezőként, vezetőként, szponzorként vagy mecénásként aktív szerepet vállalt a szlovákiai magyar civil szektor építésében, fejlesztésében, kapcsolatrendszerének alakításában és bővítésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


