Anyák és lányaik hívják fel a figyelmet
Sztáranyukák kampányolnak a mellrák ellen
Különleges és rendhagyó fotósorozattal kampányolnak ismert magyar anyák a mellrák megelőzéséért. Lányaikkal közösen hívják fel a figyelmet arra, hogy együtt tudnak igazán magukra és a másikra is vigyázni.
2012.09.17 18:29ma.hu / Marie ClaireRendhagyó kampányt indít a leghíresebb hazai sztáranyák részvételével az egyik hazai női magazin, az újdonságot az jelenti, hogy ezúttal úgy mutatják be magukat, ahogy eddig még nem láthattuk őket - és egyikük sem egyedül, hanem saját lányával állt a fényképezőgép elé. A sztárok sorát a tavalyi kampányhoz hasonlóan idén is Dobó Kata nyitja, az ő esetében a legszembetűnőbb a változás, hisz épp a kampány indulásakor erősítette meg az akkor már régóta sejthető titkot: gyermeket vár. Most féléves kislányával, Sophie-val fotózkodott.

A kampányhoz olyan további hírességek csatlakoztak, mint Prokopp Dóra, Schell Judit, Szinetár Dóra, Keveházi Krisztina, valamint Szirtes Ági és lánya, Pálmai Anna - egytől egyig fantasztikus nők, akik anyaként és nőként egyaránt helytállnak. És ami közös bennük, hogy mindannyian imádják a gyerekeiket, és a hétköznapi rohanásban is tudatosan odafigyelnek a saját és a családjuk testi-lelki egészségére.
Szinetár Dóra színésznő és lánya, Zora
"Igyekszem tudatosan odafigyelni az egészséges táplálkozásra."
Keveházi Krisztina balett-táncos és nagylánya, Jázmin
"Fontos, hogy harmóniában legyünk önmagunkkal."
Szirtes Ági és lánya, Pálmai Anna
"Nem lehet eleget beszélni a szűrővizsgálatok fontosságáról."
Prokopp Dóra főállású anyuka és lányai, Bóra és Rozi
"Hiszek abban, hogy a gondolatok befolyásolják az egészségünket is."
Dobó Kata színésznő és kislánya, Sophie
"Az egészségről nem elég beszélni, egy gyerek a példákból tanul."
Schell Judit színésznő és lánya, Bori
"A sport az egészséges élet alapja."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06