Hőérzékelő rendszer szűri a mellrákot
Új módszer a mellrák korai felismerésére
A mellrák korai felismerésére új, folyékony kristályos hőérzékelő módszert fejlesztettek ki Lengyelországban.
2012.06.24 18:12MTIA beavatkozás-mentes eljárás klinikai tesztjei bebizonyították, hogy kiegészítheti az ultrahangos és a mammográfiás szűrővizsgálatok adta lehetőségeket, mert nem ártalmas és a röntgenvizsgálatokkal szemben korlátlan mennyiségben megismételhető - olvasható a dziennik.pl hírportálon.
A kutatók elsősorban fiatal nőknek ajánlják találmányukat, akik még nem vesznek részt a rendszeres szűrővizsgálatokban, továbbá a genetikailag veszélyeztetett csoportba tartozóknak, illetve azoknak, akiknél ellenjavallt a röntgensugaras vizsgálat. A kisméretű szűrőeszköz kidolgozásával foglalkozó lengyel társaság leírása szerint a mobil készülékbe ultra vékony, folyékony kristályos réteget építettek be, amely kiszűri a szerven belüli anomáliákat, azaz lehetővé teszi az elváltozások ábrázolását, még mielőtt kifejlődne a tumor.

A Braster néven bejegyzett készülék két cserélhető, passzív hőérzékelő képernyő segítségével szűri ki mind a rosszindulatú, mind az enyhébb jellegű képződményeket. Az uniós támogatással végzett klinikai vizsgálatok összegzése szerint ezer önálló vizsgálatot végeztek el, és a hőábrázoló technológiával kimutatott eredmények egybevágtak a mammográfiai szűrővizsgálatéval.
A szűrőeszközt fejlesztő Braster céget öt lengyel kutató alapította 2008-ban. A cég közlése szerint 2013 második felében jelenhetnek meg a lengyel piacon a mérsékelt áron beszerezhető mobil szűrőeszközök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


