Mágnesterápiával gyógyul a táncoslány
Rossz vicc volt: Karsai Zitát megbosszulta a tolószék
Porcleválás miatt műtötték Karsai Zita térdét. A táncos DJ Bobo turnéjának müncheni állomásán sérült le, úgy, hogy a színpadról a partnere ölben vitte ki, lábra már nem tudott állni.
2012.07.09 18:29Just CreativeA Fájdalom Ambulancián egy különleges, mágnes-terápiás eljárással kezelik Karsai Zita térdét, miután porcleválás miatt megoperálták. „A müncheni koncert előtti próbán a többi lánnyal bohóckodtunk, s a színpad mellett lévő tolószékbe viccből beleültem. Nem szabad ilyenekkel tréfálni, pár órával később le is sérültem.
A színpadot próba előtt felmosták, s nem csúszott kellően a cipőm, letapadt a talpam, ezáltal kifordult a térdem. Az öltözőben azonban visszapattant, úgy éreztem, minden rendben. Az előadás zárófejezetében, a végpózban azonban a lában felmondta a szolgálatot. A színpad elsötétedett, így a nézők nem vettek semmit észre abból, hogy a sérülés miatt visz ki az ölében a partnerem” – nyilatkozta Zita két kezelés között.
A hathetes földkörüli DJ Bobo turné utolsó két állomásán Zita helyére egy másik táncos ugrott be. A világsztár annyira megkedvelte a tehetséges magyar lányt, hogy a nézőket és a rajongóit is tájékoztatta a történtekről, sajnálatát fejezte ki még a hivatalos weboldalán és Facebook profilján is megosztotta, mennyire hiányzik Zizi a csapatból.
„Boldog vagyok, mert a koncertsorozat 98%-án én állhattam színpadra, s táncolhattam több ezer ember előtt. Az biztosan még inkább elszomorítana, ha a turné felénél sérülök le. Egy táncos viszonylag hamar szembesül a ténnyel, hogy lassan véget ér a pompa, a csillogás. Gondolni kell a jövőre.
Mozgás nélkül akkor sem lehet élni. Szükségem van a lábaimra, hiszen nagy terveim vannak a tánccal, oktatni fogok, nevelni a fiatal tehetségeket. Most rajtam a sor, mindent megteszek, hogy gyors legyen a felépülésem, nem véletlenül választottam Dr. Magyar Mátyást és csapatát.”
„Zita gyógyulása minimum 4-6 hét, ha betartja az utasításokat és tényleg pihen” – vette át a szót a Fájdalom Ambulancia vezetőorvosa, Dr. Magyar Mátyás. „A kiváló operációt Dr. Knoll Zsolt térdsebész végezte, ami alapvetően fontos a jó végeredményhez. Zitának mágnes-terápiás kezelésre kell járnia, és jövő héten a gyógytornát is elkezdjük. Egyelőre a lényeg, hogy ne erőltesse a lábát, pihenjen, s akkor októberben, minden bizonnyal, újra teljes erőbedobással folytathatja a táncot.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


