Gonosz mostohát alakít Walt Disney klasszikusában
Angelina Jolie százéves álomba küldi Csipkerózsikát
Hódítanak a klasszikus mesék Hollywoodban, most épp Angelina Jolie ölti magára Walt Disney egyik gonosz szereplőjének arcát, mégpedig a Csipkerózsika című történet filmes változatában.
2012.06.20 14:29MTIElkezdődött a Walt Disney Stúdió Maleficent című Csipkerózsika-feldolgozásának forgatása Angelina Jolie-val az egyik főszerepben. A filmstúdió kedden jelentette be, hogy a felvételek már egy hete folynak. Egyúttal az első képeket is publikálták, amelyeken Jolie a gonosz tündér maszkjában látható a haját takaró fekete fejdíszben és dekoratív sminkkel.
A három dimenzióban készülő Maleficent a jól ismert Grimm-mesét dolgozza fel a Csipkerózsikát megátkozó gonosz tündér - magyar nevén Demona - szemszögéből. Azt a történetet látják majd a nézők, amelyből kiderül: mi keményítette meg annyira a tündér szívét, hogy megátkozza az újszülött Aurora hercegnőt.
A látványosnak ígérkező produkció Robert Stromberg rendezői bemutatkozása. A debütáló direktor korábban az Avatar és az Alice Csodaországban című filmek díszlettervezőjeként két Oscar-díjat is begyűjtött. Jolie a film főproducereként is közreműködik a munkában.
A film bemutatóját 2014 márciusára tűzték ki. A Disney stúdió 1959-ben mutatta be klasszikus Csipkerózsika-rajzfilmjét.
Még több hír Angelina Jolie-ról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:51 Axiom-4 - Leszállt a Kapu Tibort szállító űrkapszula
- 12:49 Spanyolországban több mint ezer halálesetet okozhatott a rendkívüli hőség az elmúlt két hónapban
- 10:48 Négyen haltak meg a Londonhoz közeli Southend repülőtéren történt balesetben
- 8:47 Ritka, őshonos szarvasmarhaborjú született a marosvásárhelyi állatkertben
- 6:47 Az olasz Savoyai-ház leszármazottai visszakövetelik a családi ékszereket
- 22:46 Az idei leggyorsabb futammal ért véget az utolsó bikafuttatás Pamplonában
- 20:45 Eladó a Földön ismert legnagyobb, feltételezetten a Marsról származó ásványdarab
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06