Sokan nem lelkesednek érte
Kifütyülik a mozivászonra visszatérő Travoltát?
Annak ellenére, hogy visszatér a filmvászonra, az amerikai sajtó az utóbbi hetekben kizárólag John Travolta amerikai színész magánéletében vájkált - a kímélet minden jele nélkül.
2012.06.18 08:29MTIA színész az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal korrupt ügynökének szerepét játssza Benicio del Toro és Salma Hayek oldalán a július elején bemutatandó, Savages című Oliver Stone-filmben, amely a helyi marihuána-termesztők és a mexikói drogkartellek háborújáról szól. A karakter ugyanaz a karizmatikus "rosszfiú", amelynek megformálásával Travolta már számos sikert könyvelhetett el magának, habár ebben a filmben nem játszik főszerepet.
Ezen a hétvégén a kétszeres Oscar-jelölt megkezdi a film promócióját bizonyos tévéműsorokban, és egy, a Savages alkotóihoz közelálló, névtelenséget kérő forrás szerint a hírnevének elhomályosodásával küzdő sztár ugyanannyi interjú-felkérést kapott, mint kollégái.
Travoltának ez az első filmje 2010 óta, amikor két masszőr is szexuális zaklatással vádolta meg. A gyanúsítások tisztázódtak, miután a színész ügyvédje az egyik névtelen vádló állítását megcáfolta, mivel kiderítette, hogy a vallomás szerinti időpontban Travolta az ország egy másik pontján tartózkodott. A média ennek ellenére nem tudott betelni a sztorival, számos további híresztelés terjed szexuális életéről azóta is.
Robert Marich, a Marketing to Moviegoers (Mozibajárók marketingje) című könyv szerzője szerint azonban nem valószínű, hogy a sajtóhadjárat nem okozhat gondot sem a filmnek, sem a színész hírnevének. "Ezekben a helyzetekben a közönség nagyon megbocsátó a sztárokkal szemben. Nem látok semmiféle negatív reakciót" - mondta az AP hírügynökségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06