Emlékkiállítás nyílik a szexszimbólum tárgyaiból
Marilynre emlékezhetünk Szegeden a REÖK-ben
Az 1962-ben, 36 évesen tragikusan elhunyt Marilyn Monroe, eredeti nevén Norma Jeane Mortenson halálának 50. évfordulója alkalmából a világhírű díva különféle tárgyaiból rendeznek kiállítást Szegeden.
Képekben a csodás Marilyn Monroe 
A tragikus és tisztázatlan körülmények között Los Angeles-i otthonában elhunyt világsztár – aki hányatott sorsú gyerekkora ellenére tehetségével, szépségével és akaraterejével írta be magát a történelembe – személyes tárgyait halála után New York-ban őrizték, 1999-ben katalogizálták, majd egy nagyszabású árverés keretében néhányat közülük eladásra bocsájtottak, így több értékes darab magántulajdonba került.
A magángyűjteményből származó válogatást Európában eddig csak pár helyen mutatták be, idén Magyarországon a sor. A kiállítást először Szegeden, a REÖK Palotában tekinthetik meg az érdeklődők július 20. és szeptember 23. között, majd októbertől decemberig Budapesten.
A REÖK-beli kiállításon a teljes kollekció anyaga öt különböző csoportba sorolható. Egyedi fényképes, videós emlékek szerepelnek, de Marilyn Monroe - születésekor Norma Jeane Mortenson - ékszerei, ruhái, cipői, kiegészítői, levelei és még jó néhány személyes tárgy is megtekinthető lesz.
Megcsodálhatjuk a róla készült, stúdió- és sajtóarchívumokban fellelt eredeti fotókat és egyéb személyes tárgyakat, de helyet kapnak a tárlat anyagai között forgatókönyvek, Monroe filmjeinek költségvetése és más filmes dokumentumok, rekvizitumok is.
Újabb egységet alkotnak a kooperációkból származó darabok, illetve a kortársak visszaemlékezései. A kiállítás nem csupán a tehetséges színésznőnek szeretne emléket állítani, aki rendkívüli egyéniségével és felejthetetlen megjelenésével tagadhatatlanul a filmtörténet része lett, sokkal inkább a magánembert próbálja előtérbe helyezni, bemutatva a művész eddig ismeretlen oldalát.
Ennek köszönhetően megismerhetjük Monroe-t mint becsvágyó és okos üzletasszonyt, akinek határozott céljai voltak, és aki az őt körülvevő hírnév ellenére is racionálisan gondolkodó ember tudott maradni.
A szervezők nem csak egy szimpla kiállítást szeretnének az érdeklődők elé tárni, terveznek filmvetítéseket is, ahol megnézhetjük a színésznő főszereplésével készült filmeket és számos biográfiát hányatott sorsú gyermekkoráról, szerelmeiről és labilis lelkiállapotáról. Az elragadó színésznő a mai napig ikon, legenda, ezért várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a több mint 500 darabos gyűjteményt bemutató kiállítást, hiszen testközelből kaphatunk egy kis ízelítőt a Marilyn Monroe-jelenségből.
Marilyn Monroe kiállítás: Szeged, 2012. július 20-szeptember 23., REÖK
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


