Apjára bízta a kocsit a kiskorú lány
Képek - Radics Gigi sofőrt is választott a vadiúj nyereményautójához
Átvette nyereményautóját a Megasztár győztese, Radics Gigi, de még néhány évig biztosan nem fog a volánja mögé ülni. Igaz, nem sűrűn fordul elő, hogy valakinek 15 évesen már saját autója legyen.
Autótulajdonos lett a Megasztár győztese 
Ünnepélyes keretek között átvette nyereményautóját és annak minden tartozékát - kulcs, papírok - Radics Gigi, ám mivel a Megasztár legfrissebb győztese még épp csak betöltötte a 15. évét, egy darabig biztosan nem ülhet a volán mögé, legalábbis járó motor mellett semmiképp. Így viszont kénytelen volt kinevezni egy sofőrt magának, aki ki más lehetne, mint édesapja, Radics Tamás.
A salgótarjáni lányt már a Megaházban is apukája istápolta, már amikor a próbák és a közönségtalálkozók között nagy ritkán ő is a lánya közelébe fért. Mostantól azonban biztosan több időt tölthetnek együtt, ha máskor nem, hát a fellépésekre vezető utakon, ahová biztosan a büszke Papa fogja fuvarozni az ifjú sztárt.
Az ünnepélyes díjátadón persze Gigi megilletődve, de boldogan pózolt az E.ON képviselőjétől átvett Opel Ampera mellett és - csak az érzés kedvéért - kicsit a sofőrülésbe is bepattant, de az első próbautat már az anyósülésben ülve tette meg, miközben apja is megpróbált összebarátkozni az új "családtaggal".
A legjobban az tetszett az újdonsült autótulajdonos sofőrjének, hogy ez egy elektromos kis járgány, és mint ilyen, elképesztően csendes. "Igazi élmény ez nekem" - lelkendezett Tamás, és ezek után kétség sem fér hozzá, hogy bármikor örömmel vállalja az új feladatkört lánya mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


