Magára vállalná a cápavédő büntetését
Bűntársként akar börtönbe vonulni Brigitte Bardot
Brigitte Bardot börtönbe menne a Németországban nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vett Paul Watson, a bálnavadászat elleni hadjáratáról ismert Sea Shepherd állatvédő szervezet alapítója és vezetője helyett.
2012.05.16 08:29MTIFranciaország legismertebb állatvédője kedden közleményben adott hangot a letartóztatás fölötti felháborodásának, és kérte, hogy őt börtönözzék be mint Paul Watson "bűntársát". A 61 éves kanadai aktivistát vasárnap állították elő a frankfurti repülőtéren egy Costa Rica által kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján, egy tíz évvel ezelőtti tengeri incidenssel kapcsolatban.
Watsont azzal vádolják, hogy a cápavadászat elleni 2002-es kampány során akadályozta a tengeri közlekedést és vízágyú bevetésével veszélyeztette egy Costa Rica-i halászhajó legénységének az életét.
A Sea Shepherd szerint azonban aktivistái éppen a kegyetlen cápavadászatról forgattak dokumentumfilmet, és a vízágyús akcióval az ellen tiltakoztak, hogy a Costa Rica-i halászhajó legénysége levagdosta eleven cápák uszonyait.
Paul Watson, a világszerte ismert harcos bálna- és cápavédő addig marad a német hatóságok fogságában, amíg egy bíróság dönt arról, hogy kiadják-e őt Costa Ricának. Brigitte Bardot, a 77 éves francia színésznő bajtársának, a Tengerek Igazságosztójának nevezte Watsont, aki szerinte csak azt a nélkülözhetetlen munkát végzi el, amelyre a kormányok nem hajlandók.
A hajdani szexszimbólum levélben kérte Angela Merkel német kancellárt - úgy is, mint volt környezetvédelmi miniszert -, hogy "haladéktalanul járjon közben annak az embernek a védelmében, aki értelmet ad az emberségnek". Közbenjárást ígért a német kormánynál Daniel Cohn-Bendit német zöldpárti európai parlamenti képviselő is, aki a dpa hírügynökségnek nyilatkozva abszurdnak nevezte, hogy Németországban egy tíz évvel ezelőtti eset miatt letartóztatták Watsont, miközben például Franciaországba vagy az Egyesült Államokba évek óta zavartalanul beutazhat.
A Sea Shepherd hajói napjainkban minden vadászidényben igyekeznek megakadályozni tevékenységükben a japán bálnavadászhajókat; 2010-ben egy ilyen üldözéses akcióban a szervezet egyik hajója elsüllyedt. A hosszú évek óta tartó támogatásért cserébe tavaly Brigitte Bardot-ról nevezték el az állatvédők egyik új hajóját, egy trimaránt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06