A kutyákat lelövik, ugye?
Brigitte Bardot elérte: megmenekülnek a kegyes haláltól a kóbor kutyák
Megmenekülnek a kegyes haláltól a kóbor kutyák Romániában, miután az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az erről szóló jogszabályt.
2012.01.11 19:29MTIA román parlament november végén fogadta el azt a törvényt, amely szerint a városi hatóságok befoghatják és elpusztíthatják az ebeket, ha harminc napon belül senki sem fogadja be őket. A polgármesteri hivataloknak helyi népszavazással vagy közvélemény-kutatással kellett volna megbizonyosodniuk arról, hogy a polgárok egyetértenek-e ezzel a gyakorlattal.
Az alkotmánybíróság azonban a jogszabálynak éppen azt a két cikkelyét nyilvánította alaptörvénybe ütközőnek, amelyek a kutyák kegyes halál révén való elpusztítását szabályozták.
A román állatvédő egyesületek hónapok óta tiltakoznak az általuk "barbárnak" nevezett jogszabály ellen. Szerdán is tüntettek a román parlament épülete előtt, ahol az alkotmánybíróság is székel. A tiltakozók üdvrivalgással fogadták a talárosok döntését.
Az alkotmánybírósági határozatnak nem örülnek az ebek agresszivitásától tartó lakósok. Romániában, főleg Bukarestben okoznak gondot a gazdátlan kutyák, hiszen becslések szerint negyvenezer állat garázdálkodik az utcákon. Korábban befogták és ivartalanították őket, így egy ideig csökkent a számuk, de néhány éve ismét szaporodni kezdtek. Így továbbra is több ezer ember szorul kezelésre évente kutyaharapás miatt.
A most alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályban megfogalmazott radikális módszerrel legutóbb a 2000-es évek elején Traian Basescu volt bukaresti főpolgármester - Románia jelenlegi államfője - próbálkozott, de akkor is zátonyra futott a próbálkozás, miután olyan hírességek tiltakoztak a kutyák megölése ellen, mint Brigitte Bardot francia színésznő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


