A színésznő szerint nem lett volna joguk!
Bíróság előtt folytatódik a Lancome és Uma Thurman birkózása
A vállalat szerdán a manhattani legfelsőbb bíróságra nyújtotta be panaszát, miszerint Thurman egymillió dollárt akar behajtani rajtuk, arra hivatkozva, hogy a szerződésük lezárulta után illetéktelenül használták fel a nevét kanadai plakátokon és ázsiai internetes honlapokon.
2008.05.09 15:49MTIBírósághoz fordult a Lancome francia kozmetikai óriás, hogy az tegyen igazságot a korábbi reklámarcával, Uma Thurmannal kirobbant pénzügyi vitájában.
A vállalat szerdán a manhattani legfelsőbb bíróságra nyújtotta be panaszát, miszerint Thurman egymillió dollárt (164 millió forint) akar behajtani rajtuk, arra hivatkozva, hogy a szerződésük lezárulta után illetéktelenül használták fel a nevét kanadai plakátokon és ázsiai internetes honlapokon.
A filmcsillag ügyvédje meglepetten értesült a készülő perről, mert mint csütörtökön elmondta, ügyfele képviseletében "jóhiszeműen kezdtek tárgyalásokat".
A Lancome lépését a történtek után "megelőző csapásként" értékelte. A kozmetikai cég és Thurman 2000 áprilisában írt alá két évre szóló szerződést, amely lehetővé tette a kétéves hosszabbítást is.
Az első két évre 5,8 millió dollárt (közel 950 millió forint) fizettek a színésznőnek, aki minden további évért 3,1 milliót (507 millió forint) kötött ki, amennyiben a cég él a hosszabbítás lehetőségével.
A Lancome arra hivatkozik, hogy szerintük a cég nem tehető felelőssé azért, ha a szerződés lejárta után mások is felhasználják Thurman nevét és arcát. "Nem ellenőrizhetjük az egész világot" - érvelt a vállalat jogásza.
A sztár képviselője viszont azzal érvelt, hogy a cég hatalmas nyereséget zsebelt be világszerte a szerződés lejárt után, és ebből egymilliócska igazán nem oszt, nem szoroz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


