Hétfő óta tizenketten élnek egy lakásban
Képek - Összeköltöztek a Megasztárok
Összeköltözött a Megasztár tizenkét döntőse. A fiatalok hétfőn délelőtt vették birtokba új otthonukat, ahol a következő hónapokban élnek majd együtt. Izgatottan várták a Megasztár döntősei, ki kivel osztja majd meg a szobáját a következő hónapokban.
2012.03.14 12:29TV2Az elmúlt hetek izgalmas előválogatói után hétfő délelőtt végre beköltözött a legjobb 12-nek kikiáltott versenyző a Megaházba, ahol kiderült, ki kivel osztja meg szobáját a verseny ideje alatt, pontosabban amíg a versenyzők egymás után ki nem esnek.
Szakos Andrea Nagy Adriennel került párba, Kullai Tímea Réti Nórával, Horváth István pedig Bihal Rolanddal. A legfiatalabb versenyző, Radics Gigi azonban - akit fiatal korára való tekintettel elkísért az édesapja is - egyedül birtokol egy szobát.
Talán Attilának és Nagy Kristóf Bozontnak nem kell új szobatárssal megbarátkoznia, ők hetek óta egy albérletben laktak, így természetesen most is osztoznak új lakhelyükön. Burgess Benjáminnak pár óra alatt két lakótársat is meg kellett szoknia, először Szűcs Ádámot kapta, ám Ádámnak egy vírusos mandulagyulladás miatt egyedül kell laknia, így Farkas-Jenser Balázs költözött be Benjámin mellé.
A fiatal énekesek a beköltözés után azonnal megkezdték a felkészülést, hogy pénteken, a Megasztár első élő döntőjében mindannyian a legjobb teljesítményt nyújtsák, és lenyűgözzék tudásukkal a zsűrit, valamint a nézőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


