Ők menthetik meg a világot?
Lady Gaga a fiatalokat támogatja új alapítványával
Harvard Egyetemen jelentette be Lady Gaga szerdán új alapítványának létrehozását, amellyel a fiatalokat kívánja támogatni abban, hogy jobbá tehessék a világot, illetve gátat vessen az iskolai zaklatásnak.
2012.03.01 12:29MTIA popdíva tavalyi albumának egy népszerű számáról a Born This Way Foundation elnevezést adta az alapítványnak, amelynek felállításához 1,2 millió dolláros (260 millió forintos) magánadománnyal járult hozzá. A sztár kezdeményezéséhez számos további híresség, köztük Oprah Winfrey televíziós személyiség és Deepak Chopra szellemi vezető is csatlakozott.
Fotó: MTI
Az egyetemi rendezvényen Kathleen Sebelius, egészségügyi és szociális miniszter is részt vett. Lady Gaga a Harvadon több mint ezer diák, és meghívott vendég előtt ismertette az alapítvány létrejöttének körülményeit, céljait és működésének módját. Mint felidézte, többek között az ösztönözte, hogy kamaszkorában őt is zaklatták az iskolában.
A Born This Way megjelenése után pedig rengeteg levelet, e-mailt, üzenetet kapott, amelyek tartalma azt tükrözte: sokan szeretnék, ha nagyobb tolerancia és megértés lenne az emberek között a világban. Az alapítványt Gaga édesanyja, Cynthia Germanotta vezeti. Az énekesnő szerint ő inspirálta az alapítvány elindítására.
"Mindig hitt bennem. Mindig a támaszom volt, és ő késztetett arra, hogy ezt a családi és támogató érzést továbbadjam a világnak" - mondta Gaga. Az extravagáns megjelenéséről elhíresült 25 éves sztár a Harvardon fekete, nyitott hátú ruhában jelent meg, amihez magas talpú cipőt és magas, fekete kalapot viselt.
Még több hír Lady Gagáról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


