Musical lesz a Több mint testőrből
Színpadra viszik Whitney Houston híres filmjét
Heather Headley Tony- és Emmy-díjas színésznő főszereplésével mutatják be Londonban novemberben a Több, mint testőr című film musical-változatát. A moziban annak idején Whitney Houston aratott nagy sikert Kevin Costner oldalán.
Az egész világ Whitney Houstont gyászolja 
A darabot az Adelphi Színház tűzi műsorra a West Enden - erősítették meg a The Guardian című brit lap szerint a producerek. A projekten már tavaly óta dolgoznak, az iránta való érdeklődésen viszont kétségtelenül sokat lendített Whitney Houston tragikus és váratlan halála.
A világhírű énekesnő 48 éves korában, tíz napja hunyt el egy Beverly Hills-i hotelszobában. Így volt ez Michael Jackson halála után is a Thriller Live című produkcióval, amelyet 2009 januárjában mutattak be és az eredeti tervek szerint mindössze pár hónapig játszották volna, a popcsillag halála után viszont olyan népszerűvé vált, hogy a mai napig látható a West Enden.
A Több, mint testőr musicalváltozatában is felcsendül majd Whitney Houston leghíresebb slágerei közül néhány, például az I Will Always Love You is. A film cselekményétől néhány ponton eltérő darab forgatókönyvét az amerikai Alex Dinelaris írta, a rendező The Sharrock.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


