Zártkörű lesz a szertartás, de bárki nézheti
Whitney Houstont az interneten élőben temetik
Élőben követhetik az interneten a rajongók Whitney Houston amerikai énekesnő szombati zárt körű temetési szertartását.
Whitney Houston - 48 évesen halt meg - képek haláláról 
A soul és a pop egykori királynőjének búcsúztatását abban a newarki templomban fogják tartani, ahol a későbbi popsztár gyermekkorában először énekelt. Kristen Foster, a néhai énekesnő szóvivője bejelentette, az AP amerikai hírügynökség kameráját beengedik a szombati zárt körű szertartásra, amelyet így a http://livestream.com/aplive címen, illetve néhány műholdas szolgáltatáson keresztül tudnak végignézni a rajongók.
Az illetékesek szerint a szertartáson Aretha Franklin soul énekesnő, Whitney Houston keresztanyja fog énekelni, a búcsúbeszédet pedig a Grammy-díjas gospel énekes, Marvin Winans, a család régi barátja fogja tartani.
Az énekesnőt a szintén New Jersey állambeli Westfield város Fair View Cemetery nevű temetőjében helyezik örök nyugalomra, ahol édesapja, a 2003-ban elhunyt John Russell Houston Jr. is nyugszik.
Egyelőre nem tudni, hogy az énekesnő volt férje, Bobby Brown részt vesz-e a szertartáson.
A 48 esztendős Houston múlt szombaton hunyt el egy Beverly Hills-i szállodában. Hivatalos tájékoztatás szerint lakosztálya fürdőkádjában találtak rá, és öntudatlan állapotban húzták ki a víz alól.
A törvényszéki orvostani vizsgálat szerint receptköteles gyógyszerek és alkohol kombinációjától halt meg, a vasárnap elvégzett boncolás végleges eredményére azonban még hetekig kell várni.
Az énekesnő halála óta az egekbe szökött a kereslet a dalai iránt: régi felvételei vezetik az iTunes és az Amazon.com eladási listáját is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


