Színpadra vitte a sztár a nagy filmklasszikust

Elsöprő siker Párizsban: Veszedelmes viszonyok Malkovich-módra

Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich megrendezte - franciául - színházban Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák Párizsban.

2012.02.13 15:29MTI

Az amerikai színész számára Valmont vikomt megformálása a filmvásznon hozta meg 1988-ban a nemzetközi sikert. Már akkor tudta, hogy egyszer szeretné színházban megrendezni a "világirodalom egyik legnagyobb regényét".

A franciául kiválóan beszélő világsztár a párizsi Montemarte-on található Théatre de l'Atelier színpadán harminc év alatti, teljesen kezdő francia színészekkel vitte színpadra a francia levélregénynek Christopher Hampton brit drámaíró által színpadra írt változatát - azt, amelyikből a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat elnyert film is készült.

John Malkovich a négy hónapig tartó szereplőválogatáson mintegy háromszáz frissen végzett színészt és színészhallgatót nézett meg. Közülük választotta ki azt a kilenc, 16 és 27 év közötti fiatalt, akik a két és félórás előadást gyakorlatilag végig a színpadon töltik.

A Veszedelmes viszonyok két, XVIII. századi arisztokrata - Merteuil márkiné és Valmont vikomt - közötti érzelmi hatalmi harcról szól. A két libertiánus - akik egykoron szeretők voltak - leveleikben hódításaikról írnak egymásnak és rivalizálnak a kicsapongásokban. John Malkovich a modern technológia bevonásával formájában modernizálta a darabot: a fiatalok mobiltelefonnal kommunikálnak, levelek helyett SMS-eket írnak egymásnak.

A színpad szinte teljesen üres, a kilenc szereplő körbeüli a játékteret, sajátos jelmezeik a XVIII. századi fodros ruhák és a mai viseletek keverékei. A szövegen viszont Malkovich nem változtatott, miután az szerinte "egyáltalán nem avult el". A szövegre koncentráló rendezésben a férfiak és a nők közötti harcon maradt a hangsúly, amely a rendező szerint az elmúlt két évszázadban nem változott semmit.

"A mély érzelmek gyakran erőszakosak, s az érzelmek, azt hiszem, többé-kevésbé ugyanazok ma is" - hangsúlyozza Malkovich. A világsztár úgy érzi, hogy Valmont szerepe őt magát is megváltoztatta, mert soha korábban nem találkozott ilyen összetett és érdekes figurával, aki egyszerre sármos, kegyetlen, gyermeki és a maga módján hű is.

Meglátása szerint Valmont már a darab elején elveszett ember. Azt gondolja, hogy a dicsőség és a márkinéval kötött fogadás kedvéért csábítja el a szépséges Tourvelnét, pedig már a kezdetektől fogva szerelmes, csak éppen maga sem tudja. "Ez a legérdekesebb ebben a darabban: a szereplők nem ismerik fel a saját érzelmeiket. Ahogy az általában mindannyiunkkal történik" - nyilatkozta a színész-rendező.

Az 58 éves sztár számára - aki több, mint hetven filmben játszott - a mai napig a színház maradt a legfőbb szenvedély, ahol az adott pillanattól függően minden este másképp játszik egy színész. Karrierjét egyébként a chicagói egyetemen színpadi színészként kezdte, mielőtt megalapította a Steppenwolf Theatert, ahonnan először forgatásokra hívták.

A budapesti közönség március 25-én láthatja John Malkovich vendégjátékát a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). Az amerikai színész a Vígszínházban lép fel a Pokoli vígjáték című darabban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.