Kimerült és csontsovány a színésznő
Életveszélyben? Mentő vitte kórházba Demi Moore-t
Szinte önmaga árnyéka lett az utóbbi hónapok alatt Demi Moore, mióta megtudta, hogy férje újra megcsalta és emiatt bejelentették, hogy elválnak.
2012.01.26 12:29ma.huKórházba került Demi Moore, mentő vitte az idegileg kimerült és már hónapok óta egyre inkább fogyó színésznőt, aki otthonában lett rosszul. A hivatalos sajtóközlemények szerint maga Demi kérte az orvosi segítséget általános egészségi állapotára hivatkozva, bár egyes értesülések szerint nem kizárható, hogy gyógyszer-túladagolás miatt volt szükség a sürgős közbelépésre.
A 49 éves sztár nemrég jelentette be, hogy elválik férjétől, a nála 16 évvel fiatalabb Ashton Kutchertől. Korábban is viharos házasságuk koporsójába az utolsó szöget maga a férj verte be, amikor novemberben hatodik házassági évfordulójuk estéjén nem ment haza. Utóbb kiderült: egy szőke színésznőcskével töltötte az estét, mialatt Demi sírva várta a romantikusan megterített ünnepi asztal mellett.
Ez nem az első félrelépése volt a Két pasi, meg egy kicsi című vígjáték-sorozat új sztárjának, így Demi Moore kijelentette: nincs több esély. A döntés azonban még így is megviselte őt, az elmúlt hetekben sorra jelentek meg róla a riasztóbbnál riasztóbb fotók, melyeken szó szerint csont és bőrre soványodott, ruhái csak úgy lógnak rajta és minden szempontból rémesen elhanyagoltnak tűnik.
A mostani kórházi bevonulással kapcsolatban azonban minden érintett fél és sajtósaik is mélyen hallgatnak.
Még több hír Demi Moore-ról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


