Az igazi esküvőt nyárra tervezi a meleg pár
Férjhez ment a férfi műkorcsolya bajnoka
Összeházasodott barátjával Johnny Weir háromszoros amerikai bajnok műkorcsolyázó, olimpikon.
2012.01.04 18:29MTIA 27 esztendős Johnny Weir és ügyvéd barátja, a 28 éves Victor Voronov múlt pénteken mondta ki a boldogító igent a New York-i Városi Bíróságon. Az esküvőn mindkét férfi családja jelen volt. A pár öt hónappal azután kötötte össze az életét, hogy New York államban legalizálták az azonos neműek házasságát.
Egy szombati Twitter-bejegyzésében Weir elárulta, hogy júliusra nagyobb ceremóniát is terveznek. "Minden hivatalos ügy el van intézve. Jöhet a nyári lagzi" - tette hozzá. A pár a Weir-Voronov vezetéknevet fogja használni, de a műkorcsolyázó továbbra is saját nevén fog versenyezni.
Fotó: Twitter
Az amerikaiak extravagáns korcsolyázója már két téli olimpián is részt vett. A Vancouverben elért olimpiai hatodik helyezés óta azonban nem versenyzett. Mint azt korábban elmondta, a 2011-2012-es szezonban szünetelteti a pályafutását, de nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2014-ben jégre száll Szocsiban.
Weir a tavaly januárban megjelent Welcome to My World (Üdvözöllek a világomban) című önéletrajzában vallott homoszexualitásáról. Korábban kerülte a szexuális hovatartozására vonatkozó kérdéseket, mondván, hogy az emberek azt lássák, "ki is ő valójában, nem pedig, hogy kihez vonzódik".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


