Egy operatőr találta meg a relikviát
Sosem látott David Bowie-felvételre bukkantak
Egy nyugdíjas operatőr gyűjteményéből került elő egy 1973-as felvétel, melyen David Bowie énekli a Jean Genie című számot: a felfedezésről a Brit Filmintézet rendezvényén számolt be.
2011.12.17 14:29MTIA 69 esztendős John Henshall közreműködött annak az 1973-as felvételnek az elkészítésében, amelyen David Bowie a Top of the Pops programban a Jean Genie című számot énekli - közölte a BBC online hírszolgáltató. Az egykori kameraman a napokban, a Brit Filmintézet egy rendezvényén beszélt a felvétel keletkezéséről, és egyúttal le is vetítette azokat a képsorokat, amelyeket senki sem láthatott 1973 januárja óta.
Az operatőr annak idején, a szám rögzítése után kért egy példányt a felvételből a producerektől. Mint most elárulta, nem tudott arról, hogy a BBC letörölte az eredetit. "Évekig kutattak utána, hátha valaki felvette egy szupernyolcas kamerával a képernyőről, mert akkor még nem volt VHS" - idézte a kameramant a hírügynökség. Bevallása szerint eszébe sem jutott, hogy valaki hiányolja, csak azért tartotta meg a szalagot, mert halszem optikával vette fel, az egyik képsoron maga is megjelent a háttérben.
A Jean Genie-t 1973. január 3-án rögzítették, és a következő nap ment először és utoljára adásba. Mikor Henshall a közelmúltban rájött, hogy mekkora kincs van a birtokában, megkereste vele az illetékeseket. A BBC4 jövőre tervezi a ritka felvétel bemutatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06