Apja lánya: egyszerre ülnek
Mégis bezárják: 30 napos börtönt kapott Lindsay Lohan
Több hírforrás szerint kicsi volt a valószínűsége, hogy Lindsay Lohant ismét börtönbe zárják, ám hiába vannak az amerikai fegyintézetek zsúfolásig tele, a színésznő túl sokat hibázott, ideje bűnhődnie.
2011.11.03 09:29ma.huEgy héten belül, november 9-ig kell megkezdenie a kiszabott 30 napos börtönbüntetésének letöltését Lindsay Lohannek, miután egy korábbi ittas baleset miatt ellene kiszabott büntetést többszörösen megszegett. A 25 éves színésznőt többször próbálták már börtönbe zárni, ám eddig egyszer sem töltötte le nemhogy a megszabott időt, de még annak az egyharmadát sem, egyedül a 30 napos háziőrizetet sikerült maradéktalanul teljesítenie.
Fotó: MTI
A feltételes szabadlábra bocsátásnak azonban számos egyéb részlete is lett volna, amit Lohan kisasszony "elfelejtett" betartani, például a kiszabott közmunka, amit egy Los Angeles-i hullaházban kellett volna végeznie, ám ő hol egyáltalán nem jelent meg a munkahelyén, hol pedig olyan késéssel, hogy főnökei hazaküldték.
A mostani büntetést épp az efféle szabálytalanságok miatt sikerült begyűjtenie, azzal a megkötéssel együtt, hogy amennyiben újabb kihágásokon kapják rajta, akkor a mostani 30 nap 300-ra bővülhet. A csoportterápiás foglalkozásokon is kötelező lesz szabadulása után részt vennie, a büntetés pontos betartását legközelebb december közepén ellenőrzik.
Közben Lindsay édesapja szintén börtönben várja a bíróság ítéletét, őt családon belüli erőszak és zaklatás miatt jelentette fel volt barátnője. Első alkalommal még óvadék ellenében szabadlábra bocsátották, ám miután alig 12 órával később újra a barátnője lakásán csípték nyakon a rendőrök - pontosabban a lakás előtti fa koronájában, ahová a 4. emeletről menekülve zuhant -, már szóba sem jöhetett a feltételes szabadság.
Még több hír Lindsay Lohanről
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


