Támogatásáról biztosította a tüntetőket a színész
Sean Penn az egyiptomi tüntetők mellé állt
Sean Penn meglátogatta a kairói Tahrír téren az egyiptomi forradalom "helyreállítását" szorgalmazó tüntetőket, az aktivistaként is ismert színész támogatásáról biztosította a demonstrálókat.
Scarlett Johansson és Sean Penn kéz a kézben! 
A kétszeres Oscar-díjas filmcsillag szombaton járt az Egyiptomi fővárosban, az afrikai ország turizmusért felelős hivatala fényképeket is közölt a Tahrír téren álló színészről. Sean Penn ismert társadalmi és politikai elkötelezettségéről, ezt filmjei, például a Ments meg, Uram! és a Milk című alkotások is tükrözik.
Mindeközben az Egyiptomot irányító legfelsőbb katonai tanács közölte, hogy fontolóra vesz a civilek hadbíróság elé állításának a megszüntetését, és az eddiginél egyértelműbb menetrendet dolgoz ki a polgári kormányzásra való áttérésre.
Az elmúlt napokban a kairói Tahrír téren több ezren követelték, hogy a katonai vezetés törölje el a rendkívüli állapotra vonatkozó, még a Mubarak-rendszerben hozott törvényeket, szüntesse meg a civilek katonai bíróság elé állításának a gyakorlatát és a rendőrségnek túlzott hatalmat biztosító jogszabályokat.
Egyiptomban a tervek szerint november 28-án kezdődőnek parlamenti választások. A voksolás várhatóan négy hónapig tart majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


