Fokozott védelmet kért a színész Olaszországban
Maffiaveszély? Elit alakulat védi Brad Pitték házát!
A biztonság mindig is fontos szempont volt Brad Pitt és családja életében, de most, hogy Olaszországban és Oroszországban forgatnak, speciálisan kiképzett katonákat bérelt fel.
2011.09.19 18:29ma.huSpeciálisan kiképzett katonákat, az SAS-alakulat egykori tagjait bérelte fel Brad Pitt a háza őrzésére arra az időre, míg családjával Dél-Franciaországban forgatja következő filmjét. Az elit csapatot azután bízta meg, hogy megtudta: arrafelé kiemelkedően magas az orosz és olasz szervezett bűnözés aránya. A színésznek különösen fontos, hogy párja, Angelina Jolie és hat gyermekük megfelelő biztonságban legyenek ott-tartózkodásuk idején.
Brad Pitt Budapesten nem félt ennyire (Fotó: MTI)
A különleges egység tagjain kívül 150 millió font értékű biztonsági rendszert is telepített a bérelt házhoz, mert úgy hallotta, hogy a bandák előszeretettel "látogatják meg" a gazdag külföldieket. A The Sun című brit lapnak nyilatkozó egyik bennfentes a következőképp fogalmazott: "Brad egy csapat kiváló ex-SAS srácot bérelt, hogy megvédje őket, és ők vigyáznak a tulajdonukra, mint a héják, éjjel-nappal."
A biztonsági rendszer is úgy van beállítva, hogy senki ne tudjon észrevétlenül besurranni, mindenütt mozgásérzékelők vannak, még a tévéképernyőn is, a rendszer pedig wifin keresztül küldi az információt, így nem lehet hatástalanítani - árulta el az informátor.
Persze szükség is van az extra biztonságra, hisz a hatalmas házban nemcsak saját edzőterem, jacuzzi, szauna, biliárdterem és egy óriási bálterem van, de állítólag olyan az egész, mint valami James Bond-filmben, mert csak az ujjlenyomat-felismerő szerkezet engedélye után lehet belépni az ingatlanba.
Így már biztosan nem fog bajuk esni!
Még több hír Brad Pittről
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


