Szájon csókolta Britney-t az extrém sztár

Megtette: Lady Gaga újabb botránya az MTV díjkiosztóján!

Hetek óta mindenki találgatta, idén vajon mivel rukkol elő Lady Gaga az MTV díjkiosztó gáláján, amivel felül tudja múlni tavalyi húsruhás botrányát. Sikerült neki: most szájon csókolta Britney Spearst.

2011.08.29 15:29ma.hu

Lady Gaga már tavaly is hozta a szokott formáját, de az idei megmozdulása szerencsére újabb egy évre elegendő beszédtémát adott a sajtónak. Míg egy évvel ezelőtt tetőtől talpig nyers húsba öltözve lépett a színpadra, addig idén az est nyitányaként Joe Calderon alteregójaként, férfinak maszkírozva jelent meg.

Hogy teljes legyen a kép, még Britney Spearst is megpróbálta megcsókolni, emlékeztetve ezzel a mozzanattal arra a jelenetre, amikor 2003-ban Madonna tüzelte fel ugyanezzel a nézőket - természetesen a partnere akkor is Britney volt. Ám ezúttal az egykori tinisztár elhúzódott és közölte: "ezt már csináltam, és én jóravaló, régimódi lány vagyok".

A díjat azért örömmel átvette Lady Gagától, amit a legjobb pop videóért cserébe kapott. A kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy épp Michael Jackson születésnapjának előestéjén vehetett át egy ilyen díjat, azt felelte, nagyon különlegesnek tartja ezt a napot, és bevallotta, hogy a két éve elhunyt énekes elmondhatatlanul nagy hatással volt rá.

Fotó: mtv.co.uk

Az est további részében szerencsére semmi váratlan incidens nem borzolta a kedélyeket, legfeljebb amiatt kaphatott valaki hevesebb szívdobogást, hogy vajon melyik kategóriában ki kapja a díjakat. Íme:

Az év videója: Katy Perry - Firework (Ez az a klip, amit az énekesnő Magyarországon forgatott, így erre egy kicsit mi magunk is büszkék lehetünk - a szerk.)

Legjobb új előadó: Tyler, the Creator
Legjobb férfi videó: Justin Bieber - U Smile
Legjobb női videó: Lady Gaga - Born This Way
Legjobb hip-hop videó: Nicki Minaj - Super Bass
Legjobb pop videó: Britney Spears - Till The World Ends
Legjobb rock videó: Foo Fighters - Walk
Legjobb közös alkotás: Katy Perry feat. Kanye West - ET
Legjobb videóüzenet: Lady Gaga - Born This Way

Szakmai kategóriákban

Legjobb koreográfia: Beyonce - Run The World (Girls)
Legjobb vágás: Adele - Rolling In The Deep
Legjobb speciális effektek: Katy Perry feat. Kanye West - ET
Legjobb operatőr: Adele - Rolling In The Deep
Legjobb művészi rendezés: Adele - Rolling In The Deep
Legjobb rendezés: Adele - Rolling In The Deep

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.