Rowan Atkinson kisebb sérülésekkel megúszta
Mr. Bean súlyos balesetet szenvedett: autója rommá tört és kiégett
Súlyos autóbalesetet szenvedett Rowan Atkinson, miután kocsija megcsúszott az aszfalton és egy fának ütközve állt meg. Másodpercekkel később az autó már lángolt.
2011.08.05 12:37ma.huSúlyos balesetet szenvedett csütörtök este helyi idő szerint fél 8 körül Rowan Atkinson, vagy ahogy világszerte ismerik, Mr. Bean. A brit komikus Cambridgeshire közelében haladt egy McLaren F1 sportautóval, amikor egyelőre ismeretlen ok miatt megcsúszott, háromszor megpördült az aszfalton, végül egy fának csapódva állt meg. Nem sokkal később az autóból lángok csaptak fel.
Szerencsére mielőtt a tűz túl erőssé vált volna, a színész el tudott távolodni az autótól, így kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, a jelentések szerint a Peterborough Kórházban kezelik a vállán lévő sérülések miatt.
A tűzoltók időben eloltották a lángokat, de az autót már így sem lehetett megmenteni, a mintegy 200 millió forint értékű sportjárgány teljesen kiégett.
Rowan Atkinson kocsija a baleset után (Fotó: Twitter)
Egy, a közelben lakó szemtanú elmondta, kész csoda, hogy a színész ennyivel megúszta, még akkor is, ha a kocsiját elveszítette: "Rowannek elvileg meg kellett volna halnia" - fogalmazott a csoda láttán.
A sportautó, amelyből az egész világon összesen száz példány - most már csak 99 - létezik, 370 kilométer/óra sebességre képes, a hírek viszont arról nem szólnak, hogy ez esetben mekkora sebességgel száguldott a színész. Egy korábbi balesete után azért mondott köszönetet Istennek, mert az akkor vezetett autó az ő igényeihez képest kifejezetten lassúnak bizonyult, és emiatt nem tudta olyan sebességgel hajtani, mint szerette volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


