A protokoll a kismamára is vonatkozik
Szigorúan szabályozzák Katalin hercegnő terhességét is
Csak az egészségügyi problémák vagy a veszélyeztetett terhesség adhat felmentést Katalin hercegnőnek a királyi ház protokollja alól, ami amúgy még az étkezését is szabályozza.
Katalin hercegnő a Blackford Lake-hez látogatott 
Az április 29-i esküvő óta hetente röppen fel a hír, miszerint Katalin hercegnő végre terhes, de ugyanilyen gyakorisággal érkezik a cáfolat is, miszerint még mindig nem. A királyi ház és az alattvalók izgatottsága érthető, hisz már-már íratlan szabály, hogy a trónörökösnek 9 hónappal az esküvő után meg kell érkeznie, a 200 éves királyi hagyomány ezt kívánja.
Csakhogy a cambridge-i hercegnő több mint két hónappal a nagy esemény után sem néz ki nemhogy terhesnek, de valójában egyre vékonyabb, ami aggodalomra ad okot sokak szemében. Egyesek már azt rebesgetik, hogy ugyanúgy étkezési zavarokkal küzd, mint férje néhai anyja, Diana hercegnő.
Csakhogy míg ő a bulimia rabságában sínylődött, addig Katalin szinte már semmit nem hajlandó magához venni, miközben napi két órát keményen edz, ez pedig sokkal inkább az anorexia jellemzője. Sőt: szakértők szerint már annyira vészesen lefogyott a hercegnő, hogy az is kérdéses, egyáltalán ha nagy nehezen teherbe esik, képes lesz-e kihordani egy kisbabát?
A legutóbbi híresztelés óta azonban meglepő módon a királyi ház környékén nagy a csönd. Ebből két dologra lehet következtetni: vagy megelégelték a folytonos cáfolatokat és most már nem foglalkoznak a pletykákkal, vagy pedig a nagy hallgatás oka ezúttal tényleg az, hogy Katalin kisbabát vár.
Akárhogy is: a protokollszakértő szerint a terhesség alatt is szigorú szabályok kötik majd meg Katalin hercegnő életét, például előírás szerint kell neki étkeznie, ami kettős célt szolgál. Részben az egészsége miatt gondoskodnak róla ilyenkor fokozottan, de azt is fontosnak tartják, hogy külseje ne változzon a szükségesnél nagyobb mértékben, elvégre egy hercegnőhöz mégsem méltó a kövérség, terhesen sem.
Azt is előírják, hogy amennyiben nincs különleges egészségügyi kockázat a terhessége alatt, az összes protokolláris eseményen részt kell vennie, ami igen megterhelő lehet még normál állapotban is, de terhesen kifejezetten fárasztó egy több órás szemlén vagy egyéb programon állni és mosolyogni - mondta el a Mokka stúdiójában Gáspár Ágnes protokollszakértő.
Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, a szüléssel kapcsolatban valószínűleg nincsenek szigorú kötöttségek, a trónörökös bemutatása viszont megintcsak évszázados előírások szerint zajlik. Egyvalami viszont biztos: Katalinon rettentő nagy a nyomás az elvárások miatt, anyósa, Camilla pedig intrikáival a legkevésbé sem könnyíti meg a dolgát. Ezek után már csak hab a tortán, hogy nem elég teherbe esni, kimondatlanul is mindenki azért fog drukkolni, hogy az elsőszülött gyermek fiú legyen.
A fényes esküvő és a híres család miatt tehát hiába irigyelte olyan sok lány Kate Middletont, valójában helyzete nem is annyira egyszerű.
Még több hír Katalin hercegnőről
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


