Hallani sem akar újabb terhességről a modell
Heidi Klum: "Nem akarok Angelina Jolie lenni!"
Négy gyerek után esze ágában sincs újabb apróságon gondolkozni a szupermodellnek, akinek férje épp a napokban adott koncertet Magyarországon. A legkisebb lányuk alig múlt másfél éves.
Bájos képek: Seal és Heidi Klum a gyerekekkel! 
Nem lesz több gyereke Sealnek és Heidi Klumnak - a korábbi kijelentéseket az énekes felesége megerősítette, amikor hazánkban járt, és döntése megmásíthatatlannak tűnik. Nem csoda: a szupermodell (aki 2009 óta hivatalosan a Heidi Samuel nevet viseli) eddig négy gyermeket hozott a világra, a legkisebb, Lou 20 hónapos.
A brit soulzene koronázatlan királya ugyanakkor elárulta, hogy először félt attól, hogyan fog érezni a legkisebb lányuk iránt. "Azon gondolkoztam, mielőtt megszületett, hogy már van három gyerekünk - hol fogok találni annyi szeretetet, hogy még egynek adhassak belőle?"
De aztán arra gondolt, nem lehet semmi baj, hisz háromszor már szülők lettek, negyedszer is minden rendben lesz. "Amikor első alkalommal a kezemben tartottam a lányom a kórházban, ő rám nézett, a homlokát ráncolva, olyan arckifejezéssel, mintha azt mondaná: Te jó ég, attól tartok, ez az apám! És én abban a pillanatban beleszerettem."
Ennek ellenére is teljes határozottsággal jelentette ki, hogy nem mennek tovább a négy gyereknél. "Mi befejeztük. Azt hiszem, nem is tervezünk többet. Nem akarunk olyanok lenni, mint Angelina Jolie és Brad Pitt. A négy tökéletes szám." - szögezte le a 46 éves sztár.
Kapcsolódó írások:
- Janicsák Veca elalélt: "Azt mondta nekem: Hi!"
- Videóval - Bevállalta! Heidi Klum meztelen ágyjelenetben a férjével
- Fotók: Heidi Klum már megint férjhez ment!
- Tündéri képek: Megmutatta pici lányát Heidi Klum és Seal!
- Seal és Heidi Klum gyermekeit nem akárkik vezetik be a sport világába!
- Seal: nem szeretném, hogy a gyerekeim pornósztárok legyenek!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


