Ezerből az egyetlen a Csicska
Cannes: bemutatták Till Attila filmjét
Nagy érdeklődés mellett mutatták be Till Attila Csicska című kisjátékfilmét pénteken a 64. Cannes-i Filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programjában.
2011.05.20 19:35MTIA 42. Magyar Filmszemle kisjátékfilmes kategóriájának fődíját elnyert alkotást a világ egyik legrangosabb seregszemléjének nem hivatalos, de művészileg egyik legfontosabb programjában vetítették a Fesztiválpalota közelében található Théatre Croisette 800 férőhelyes mozitermében. A Rendezők Kéthetét Francois Truffaut és Jean-Luc Godard kezdeményezésére a Francia Filmrendezők Szövetsége 1969 óta rendezi meg.
Till Attila első rövidfilmjét mintegy ezer filmből választotta ki a válogatóbizottság a többi 13 alkotás mellé, egyetlen kelet-európai műként. A bemutatón a rendezők jelenlétében egymás után vetítették le a zömében fiatalokból álló közönség előtt a nagyon különböző műfajú alkotásokat. A nézők mindegyik filmet nagy tapssal fogadták.
A Csicska az alföldi tanyavilágban játszódik, és a modern rabszolgatartás, a "csicskatartás" témakörét járja körül. A filmet most először vetítették külföldi közönség előtt. "Jó volt érezni, hogy elég nagy feszültség volt a moziteremben" - mondta Till Attila a vetítés után. Véleménye szerint azért volt egy kicsit más a cannes-i vetítés a hazai "otthonosabb" bemutatótól, mert "itt teljesen idegennek" számítanak a film alkotói és szereplői.
A Csicska hazai forgalmazásáról jelenleg tárgyalások folynak, és már az egyik legnagyobb ázsiai filmfesztivál képviselői is jelezték, hogy szeretnék meghívni a filmet - mondta el a rendező.
Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán diplomázott, jelenleg a hazai televíziózás közkedvelt szereplője. Rendezőként Pánik című filmjével mutatkozott be 2008-ban, amellyel elnyerte a Magyar Filmszemle közönségdíját.
A Csicskát azért tartja "fontos lépésnek" a rendezői karrierjében, mert egy "új, amatőr irányt nyitott meg" számára. Megtanulta, hogyan lehet kevés pénzből is filmet csinálni. A Pánik sikere után ugyanis "professzionális utat" szeretett volna követni, de a magyar filmfinanszírozási helyzetben ez egyelőre lehetetlenné vált.
"Ezzel az amatőr módszerrel megerősödtem, és megértettem, hogy nagyjátékfilmet is le lehet forgatni (kevés pénzből), neki kell állni, nem rokkan bele az ember. Ez fontos tanulság" - hangsúlyozta a rendező.
Till Attila elárulta, hogy következő terve egy a Taxisofőr stílusához hasonló sajátos gengszterfilm, amelyben kerekesszékeseket lehet emberölésre felbérelni. "Látványos lesz. Igaz, már a felvetés is elég felkavaró" - tette hozzá.
A Csicska című film az M&M Film és Laokoon Film közös produkciója a TV2 közr
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:42 Megölték a Hamász két libanoni parancsnokát a hajnali légi támadás során
- 6:11 Duna House: a fiatalok az első lakás vásárlásához szükséges önerőt hitelek segítségével is kiegészíthetik
- 22:10 Iszapömlés - Rétvári Bence: példaértékű a katasztrófát követő összefogás
- 21:40 MTVA: a közmédia visszautasítja az erőszakos követeléseket
- 20:08 Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból
- 18:12 Magyar Péter a 'propagandamédia' termékeinek bojkottjára szólított fel
- 18:07 Kielemzik az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06