A szokásosnál gyérebb volt az érdeklődés
Leütötték: szomorú Képcsarnok aukció
Borús hangulatban, a szokásosnál gyérebb érdeklődés mellett tartotta meg szombati festményaukcióját a Képcsarnok. A szomorúságot az okozta, hogy zajlik a Képcsarnok által több mint fél évszázada működtetett Csók István Galéria felszámolása.
2011.05.08 09:31MTIMint sejteni lehetett, a legmagasabbra árazott Vojnich Erzsébet-festmény, A bohóc megőrizte vezető pozícióját. A 250 ezer forintról indított, lírai szemléletmódú alkotás 400 ezer forintért talált gazdára.
Ezt a magasságot több tétel nem közelítette meg, de százezer forint felett még nyolcszor koppant a kalapács.
Az üvegművész, festő Melcher Mihály mindkét munkájáért hosszú licitverseny folyt. A Majdnem állat című öntött, csiszolt, színezett üveg szoborért 200 ezer forinttal adtak többet a 80 ezer forintos kikiáltási árnál, míg a vallásos témákat kedvelő mester Megostorozott című vászna 45 ezerről 170 ezerig jutott. Szentgyörgyi József expresszív Örök kísérlete 170 ezer forintért, egy késői Kokas Ignác-mű, a festői foltokból építkező Téli világ 130 ezerért kelt el.
Az absztrakt Ívelt formák, Szentgyörgyi Kornél érett korszakából való olajkép 120 ezer forintot ért meg valakinek. Lóránt János Demeter festőművész Stromfeld Aurél című 1979-es portréját 70 ezerről 150 ezerig licitálták.
A legnagyobb licitemelkedést két, 24 ezer forintra tartott Thúry Mária-festmény ért el. A művész Koratavasz című vásznát 110 ezerre, míg az olajjal, farostra festett virágait 180 ezerre licitálták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06