Folynak az előkészületek
Mint az áram: könyvkonnektor
Folynak az előkészületek a hétvégi könyvfesztiválra: a kiadók új könyvekkel, a kiadó szervezetek pedig meglepő statisztikákkal jelentkeznek.
2011.04.13 20:02ma.huKiderült például, hogy az elmúlt év az első, amikor a
könyvforgalmazás jelentősen visszaesett, közel 10 százalékot, már ami
a bevételeket illeti. A könyvcímek nem csökkennek, a választék
továbbra is bőséges.
A nagy téma az elektronikus könyv helyzete. Évente készülnek a webes
kereskedők a látványos áttörésre, és folyamatosan oda jutnak, hogy még
mindig nincs itt a váltás ideje. A vásárlók ragaszkodnak a
papír-kiadványokhoz. Az e-könyvvel szembeni idegenkedést szeretné
oldani a szintén a Könyvfesztiválra megjelent színes, illusztrált
kötet, az e-book kalauz. Az elektronikus könyv kisenciklopédiája
alcímet viselő írás első kiadása tavaly ősszel egy hónap alatt
elfogyott, az új verzió sok ábrával-képpel igyekszik megismertetni az
olvasókkal az e-könyvek világát. A szerző Kerekes Pál egyetemi oktató.
A könyv konnektál, összeköt, ebből kiindulva egy web-oldalt is
létrehoztak a könyv tartalmának megismertetésére a kiadvány
munkatársai. Könyvkonnektor lett az elnevezés, kicsit utalva az
elektronikus könyv témakörre. A portált az első két napban közel
ötszázan látogatták, ezer feletti oldalletöltést produkálva. A weblap
bemutatja a könyv történetét, ismerteti az előző kiadásról megjelent
recenziókat. Rögtön láthatóvá válnak a könyvhöz érkezett javítási
javaslatok, és az ezzel kapcsolatos szerzői korrekciók.
Külön rovatot képez a helyhiány vagy más okból (pl. a téma akkori
kiforratlansága) elmaradt részek kihelyezése. A "Meglepi" blokkban
hetente változóan más könyvrészlet kerül ki az oldalra, másolhatóan,
szabadon hozzáférhetően. Ez kiszámíthatatlanul működik, nem cél a
tudatos információ-nyújtás. A részletek bemutatása a könyv
szellemiségét, tartalmi koncentrációját kívánja érzékeltetni.
A könyvkonnektor blog-eleme a napi e-könyves életbe nyújt
bepillantást. Az első bejegyzések az e-könyv etikettjével, hazai és
külföldi eseményeivel foglalkoznak. Kiemelt mondatok, folytonosan
változó e-könyves idézetek futnak. A Bútorkönyv, a Biblioszaurusz
bejegyzések nem kerülik a konfliktusokat.
A blog része az "e-könyv ellenálló" fejezet is. Itt középpontba
kerülnek olyan irodalmi műfajok, amelyek egyelőre nem jeleníthetők meg
egyáltalán vagy csak hiányosan az e-könyv-olvasón. Például a képvers,
a performansz, vagy éppen a számítógéppel generált, programozott
literatúrák, mint a versgenerátor.
Az oldal elérhetősége: www.konyvkonnektor.hu
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
- 18:38 Hat év börtönt kapott a volt megyei főállatorvos a szabálytalan kutyaexport ügyében
- 18:34 Riasztó jelek az Atlanti-óceánból: évtizedekkel korábban jöhet az éghajlati fordulópont
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


