Helyszűkével küzdenek
Több a látogató, kevés a hely a Természettudományi Múzeumban
Nincs fény árnyék nélkül: hiába örvendetes a bécsi Természettudományi Múzeum számára, hogy jelentősen megnövekedett látogatóinak száma, helyszűke problémájával kell megküzdenie.
2011.02.12 15:53MTIChristian Köberl vezérigazgató és Herbert Kitscher igazgatóhelyettes sajtótájékoztatón beszéltek tervükről, mely szerint a belvárosi Maria-Theresien-Platz alápincézésével szeretnék megoldani a problémát. 2010-ben jelentősen növekedett az intézmény látogatóinak száma: 528 ezer főre az előző évi 390 ezerhez képest.
Ez a növekedés nem utolsósorban annak köszönhető, hogy 2010-ben bevezették azt a gyakorlatot, hogy a gyermekek és a fiatalok ingyen látogathatják az állami múzeumokat Ausztriában. 2010-ben négyszázezer eurós (108,3 millió forintos) nyereséget is elkönyvelhettek, ez egyrészt a megnövekedett látogatószámnak, másrészt a múzeum takarékossági programjának köszönhető. A megnövekedett érdeklődés miatt nagyobb helyre van szükség. Első lépésként eltávolították azokat az akváriumokat, amelyeket Köberl elődje, Bernd Lötsch állíttatott fel. Köberl a döntést azzal indokolta, hogy nem tartozik az intézmény fő feladatai közé élő állatok bemutatása. Az akváriumok fenntartása egyébként évente mintegy százezer euróba került. Az állandó- és időszaki kiállítások, különleges gyűjtemények miatti egyre növekvő helyigényt Köberl szerint a TTM és a Művészettörténeti Múzeum közötti tér alápincézésével lehetne kielégíteni. A termeket a két intézmény közösen használná raktárként vagy különböző rendezvényekhez.
A vezérigazgató ugyanakkor elismerte, hogy egy ilyen terv megvalósításához jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő anyagi háttér.
Köberl a múzeum legfontosabb feladatának az oktatást tartja, a tudomány könnyen érthető közvetítését.
Ehhez kapcsolódóan bejelentették, hogy az elkövetkezendő években renoválják a dinoszaurusz-csarnokot és az emberi nem kialakulásának és fejlődésének történetét feldolgozó új állandó kiállítást hoznak létre. Renoválják a meteorit-csarnokot is - az intézményben található a világ legnagyobb meteorit-gyűjteménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


