A mű Jacob Staineré és több mint 350 éves
Elárverezik a hegedűk királyát
A híres tiroli hegedűkészítő, Jacob Stainer több mint 350 éves, A király címet viselő hegedűjét árverezi el márciusban a londoni Sotheby's aukciósház.
2011.02.04 11:50MTIAz árverezőház hangsúlyozza: a Stainer által készített egyik legértékesebb példányról van szó, amely 1659-ben készült. A Sotheby's a hegedű értékét 100-150 ezer fontra (31-47 millió forintra) becsüli.
Az értékes hangszert március 8-án árverezik el. Az eddig legdrágábban értékesített Stainer-hegedű 1988 novemberében kelt el szintén a Sotheby's-nél. Az 1688-ban készült hangszer 71 500 fontért (22,7 millió forintért) cserélt tulajdonost.
"Nagyon örülök, hogy 23 év elteltével ismét miénk a lehetőség, hogy értékesítsünk egy ilyen becses hegedűt" - fejtette ki Tim Ingels, a Sotheby's hangszerrészlegének vezetője.

A gyűjtők számára ikonikus jelentőségű hangszerről van szó, hiszen Stainer a 17. század legnagyobb kézműveseinek egyike.
A 18. században egy Steiner-hegedű tízszer drágább volt, mint egy Stradivari. A hegedűkészítő mester az Innsbruckhoz közeli Absamban született 1617-ben, életéről kevés információ maradt fenn.
Stainer az Alpok térsége, Csehország és Olaszország kolostoraitól, hercegi és püspöki udvaroktól kapott megbízásokat, híre egészen Madridig eljutott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06